A zabolai születésű kapus még az első fordulóban, a Chindia elleni találkozó hajrájában, egy kirúgást követően éles fájdalmat érzett a térdében, de végigjátszotta a mérkőzést. A vizsgálatok azonban lesújtó eredményt hoztak: hónapokra kidőlt a csapat első számú hálóőre.
„Két nappal a meccs után sikerült MRI-vizsgálatot végezni, amelynek eredményeként elülső keresztszalag-szakadást állapítottak meg. Hétfőn elvégezték a laborvizsgálatokat, szerdán pedig aneszteziológiai konzultáción vesz részt, csütörtök reggel pedig megműtik.
– ismertette a részleteket Gheorghe Popa, a Sepsi OSK csapatorvosa.
Fejér a közösségi médiában jelezte: nehéz időszak következik számára, de igyekszik pozitívan hozzáállni, és bízik benne, hogy tavasszal visszatérhet a pályára. Arra kérte a szurkolókat, hogy álljanak a csapat mögött, amíg ő a rehabilitációra koncentrál.
A Sepsi OSK bajnoki rajtja eddig nem alakult fényesen: két forduló után a 14. helyen áll a csapat a 2. Ligában, és az is elképzelhető, hogy a megszerzett két pontból egyet zöld asztalnál elveszít.
Fejér Béla kiesése komoly fejtörést okozhat Ovidiu Burcă vezetőedzőnek és a klubvezetésnek, hiszen ő volt az első számú hálóőr. A második fordulóban, a Buzău elleni idegenbeli mérkőzésen az FC Rapidtól kölcsönvett, mindössze 18 éves Bogdan Ungureanu kapott lehetőséget, aki tavasszal a Vajdahunyadi Corvinul csapatában védett.
Kapusposzton opció lehet még a 17 éves Bartha Mátyás és a 21 éves Gedő Hunor Botond, míg a 24 éves Gyenge Szilárd sérülés miatt továbbra sem áll rendelkezésre.
Bár Niczuly Roland is a klub játékosa, az elmérgesedett viszony miatt gyakorlatilag kizárt, hogy újra bizalmat kapjon.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!