Komoly gondok árnyékolják be a Sepsi OSK 2. ligás idénykezdetét, a gyenge rajt – 1–1 a Chindia Târgoviște otthonában, majd 0–0 a Metalul Buzău vendégeként – mellett Ovidiu Burcă vezetőedző együttese újabb csapást kapott: az első számú kapus, Fejér Béla keresztszalag-szakadást szenvedett.
A 30 éves hálóőr még az első fordulóban, a Chindia elleni mérkőzés hajrájában egy kirúgást követően éles fájdalmat érzett a térdében, de végigjátszotta a találkozót. A vizsgálatok után azonban kiderült: súlyos a sérülés, műtét vár rá, amelyre csütörtökön, Brassóban kerül sor – írja a ProSport.
A felépülés várhatóan körülbelül nyolc hónapot vesz igénybe, így gyakorlatilag a szezon végén térhet vissza a tapasztalt hálóőr.
Fejér öt év után tért vissza a háromszéki csapathoz, legutóbb a magyar élvonalban, a Nyíregyháza Spartacusban védett.
A hároméves szerződést aláíró kapus eredetileg a klub korábbi első számú hálóőrét, Niczuly Rolandot váltotta, akinek huzamos ideje tartó konfliktusa van a klub tulajdonosával, Diószegi Lászlóval. Bár Niczuly az együttessel készül, Fejér kiesése ellenére sem kap lehetőséget a keretbe kerülésre.
A Buzău elleni mérkőzésen Burcă az FC Rapidtól kölcsönvett, 18 éves Bogdan Ungureanut állította a kapuba, aki tavasszal a Vajdahunyadi Corvinul csapatánál szerepelt.
A fiatal kapus teljesítménye biztató volt, így minden esély megvan rá, hogy továbbra is ő védje a Sepsi kapuját.
Kapusposzton opció lehet még a 17 éves Bartha Mátyás és a 21 éves Gedő Hunor Botond is, míg a 24 éves Gyenge Szilárd sérülés miatt továbbra sem bevethető – összegez a ProSport.
Kerestük a kapusgondokkal küzdő háromszékiek vezetőségét, ám egyelőre nem sikerült elérnünk őket.
A Sepsi OSK két forduló után két ponttal a 13. helyen áll a 2. Liga alapszakaszában. A csapat azonban könnyen hátrébb csúszhat a tabellán, ugyanis szabálytalan játékoscsere miatt zöld asztalnál elveszítheti a Chindia ellen szerzett pontját. Az ügyet szerdán tárgyalja a fegyelmi bizottság.
A harmadik fordulóban, augusztus 18-án, hétfőn 17 órától hazai közönsége előtt is bemutatkozik a Sepsi OSK, a Vajdahunyadi Corvinul lesz az ellenfél.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!