Golofca 2020 őszén csatlakozott az együtteshez, akkor még kölcsönben jött a Kolozsvári CFR-től, majd 2021 nyarán leigazolta a háromszéki alakulat. A 32 éves labdarúgó a 2022–2023-as idényben 17 tétmeccsen kapott szerepet, azonban az utóbbi időben egyre kevesebb bizalmat szavaztak neki, október 9-e óta nem is játszott a bajnokságban.
Összességében 85 találkozón lépett gyepre a piros-fehérek színeiben, ezalatt nyolc gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.
A Sepsi OSK a közleményében megköszönte a klubért tett szolgálatait, a szerződés felbontásának okát nem közölték.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!