Hirdetés

A rögzített játékhelyzetek FK-diadalt értek

Jelena találatával indult a gólgyártás
Fotó: Pinti Attila

2021. október 14., 19:33

Az edzéseken elvégzett munka gyümölcse beért: az FK Csíkszereda úgy nyert a labdarúgó 2. Liga hazai összecsapásán, hogy ellenfele, a Jászvásári Poli sokkal aktívabb volt.

2021. október 14., 19:33

Csütörtök délután a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának tizedik játéknapjának nyitómeccsén az FK Csíkszereda hazai környezetben látta vendégül a tavaly még az élvonalban szereplő Jászvásári Polit. A két gárda hasonló célkitűzéssel indította ezt az idényt: a rájátszás felsőházát célozták meg. A kiírás első felében több pontot hullajtottak, így nagy szüksége volt mindkét csapatnak a győzelemre.

Hirdetés

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, Stoenac fejjel bólintotta rá, Gyenge a kapufa tövéből kotorta ki, a kipattanóra Camara érkezett, de a hálóőr blokkolta a lehetőséget. A 20. percben is a csíkszeredai kapus bravúrjára volt szükség, Gergely felszabadítás helyett ellenfeléhez, Camarához passzolt, aki így ziccerbe került, Gyenge mellett akarta eltekerni, aki még lábbal hárítani tudott.

A két kihagyott lehetőségre az FK góllal válaszolt: a 23. percben Jebari mintegy 25 méterről, az oldalvonalhoz közeli szabadrúgást tekert középre, Csürös csak beleért, a jó ütemben érkező Jelena térddel átvette, közelről bepöccintette (1–0).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A 26. percben már kettő volt közte, újból egy rögzített játékhelyzetet követően zörgette meg a hálót az házigazda. Jebari a szögletet röviden passzolta Kovácshoz, aki középre tálalt, Csürös emelkedett a legmagasabbra, hatról védhetetlenül küldte a hálóba a játékszert (2–0).

A pihenőig a Poli volt aktívabb, de jól állta a sarat a székelyföldiek védelme, illetve Gyengének is volt még védenivalója.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A második felvonás eleje nem hozott sok izgalmat. Az 57. percben egy, a félpályához közeli szabadrúgásból indult az FK harmadik találata, két passzt követően Takács ívelte középre, Gergely senkitől sem zavartatva hét méterről talált be, szerezte meg első találatát a másodosztályban (3–0).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ezt követően a Poli elveszítette hitét, Apró akár növelhette volna az előnyt, igaz, Camara ziccerét hárította a Hargita megyeiek kapusa.

Az FK Csíkszereda eddig mindegyik bajnoki találkozóján gólt kapott, ezúttal sem úszta meg, a hosszabbításban Deretti volt eredményes.

Ez volt a Valentin Suciu által irányított együttes második hazai győzelme ebben az idényben, rendkívül pragmatikus játékkal, remek helyzetkihasználással zsebelte be a pontokat.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Labdarúgó 2. Liga, 10 forduló:

FK Csíkszereda–Jászvásári Poli 3–1 (2–0).
Városi Stadion, vezette: George Vidican (Szatmárnémeti).
Gólszerzők: Jelena Richárd (23.), Csürös Attila (26.), Gergely Botond (57.), illetve Jean Deretti (90+1.).
FK: Gyenge – Takács, Kelemen, Gergely, Bor (Apró, 73.), Csürös, Kovács (Szondi, 86.), Jebari (Bara, 83.), Gál-Andrezly, Schieb (Ivanovici, 73.), Jelena (Mészáros, 86.). Edző: Valentin Suciu.
Poli: Popescu – Stan, Charziterzoglou, Plămadă, Defta – Pușcaș, Chiorean (Deretti, 65.) – Stoenac (Asăvoaei, 83.), Mărieș (Cană, 65.), Cristea – Camara. Edző: Constantin Enache.

Labdarúgó 2. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 10. forduló

2. Liga, 2021–2022

Astra Giurgiu:
Astra Giurgiu:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!