A labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulója előtt három pont választja el egymástól a két együttest. A Sepsi OSK két győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel, 10 ponttal a kilencedik helyen áll, míg az FC Botoșani egy siker, négy döntetlen és két elbukott meccset követően hét ponttal a tizenharmadik.
Ovidiu Burcă együttese a Rapid elleni nyitófordulós, 1–0-s vereség óta nem talált legyőzőre a bajnokságban. A háromszéki gárda eddigi hét bajnokiján mindössze három gólt kapott, amivel a mezőny legjobb védelmével rendelkezik, négyszer pedig érintetlen maradt a kapuja. A másik végletet a támadójáték jelenti: a piros-fehérek csupán négyszer voltak eredményesek, ennél egyetlen élvonalbeli csapat sem szerzett kevesebb gólt. Mind a hét találkozójukon legfeljebb két találat született.
Az FC Botoșani mérlege valamivel hullámzóbb. Marius Croitoru csapata az első öt fordulóban nyeretlen maradt, majd hazai pályán 1–0-ra felülmúlta az FK Csíkszeredát, legutóbb pedig gól nélküli döntetlent játszott a Konstancai Farul vendégeként. A moldvaiak három hazai bajnokijukon még veretlenek: egy győzelem és két döntetlen mellett mindössze egy gólt kaptak.
A támadójátékuk nagymértékben Andrei Dumiter eredményességére épül. A csatár az FC Botoșani hét bajnoki góljából ötöt szerzett, és ezzel vezeti a Szuperliga góllövőlistáját.
A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă a sűrű program miatt két csoportra osztotta a keretet: a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapó futballisták és néhány fiatal a kupameccsen jutott szerephez, míg a többiek célzottan készültek a szombati találkozóra.
„Kényes hetünk volt, mert két részre kellett osztanunk a keretet. A kupában olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik kevesebb percet töltöttek a pályán, a fő hangsúly viszont azon volt, hogy Botoșani-ban a lehető legjobb szintünket nyújtsuk” – fogalmazott a Sepsi OSK trénere a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
Az örökmérleg enyhe háromszéki fölényt mutat. A felek eddigi 22 élvonalbeli mérkőzéséből a Sepsi OSK nyolcat, az FC Botoșani hetet nyert meg, további hét alkalommal döntetlen született, a gólkülönbség 32:24 a piros-fehérek javára.
Botoșani-ban már jóval kiegyenlítettebb a kép: az ott rendezett tizenegy találkozón mindkét csapat háromszor győzött, öt meccs pedig döntetlennel zárult. A hazaiak ezeken 14, a háromszékiek 11 gólt szereztek.
Az utóbbi évek eredményei egyértelműen a Sepsinek kedveznek. A Botoșani a legutóbbi nyolc egymás elleni bajnoki egyikét sem nyerte meg, ebben az időszakban hat háromszéki siker és két döntetlen született. A párharc legnagyobb különbségű eredménye is a piros-fehérekhez kötődik: 2022 szeptemberében 7–0-ra ütötték ki a moldvaiakat.
Az FC Botoșani–Sepsi OSK mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik a botoșani-i Városi Stadionban, és élőben közvetíti a Digi Sport 1, valamint a Prima Sport 1.
| 2026. 09. 04. 20:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Konstancai Farul Farul | |
| 2026. 09. 05. 15:00 | FC Botoșani Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | |
| 2026. 09. 05. 17:30 | Aradi UTA UTA | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | |
| 2026. 09. 05. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FCSB FCSB | |
| 2026. 09. 06. 17:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 09. 06. 20:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Bukaresti Rapid Rapid | |
| 2026. 09. 07. 17:30 | FC Voluntari Voluntari | FC Argeș Pitești FC Argeș | |
| 2026. 09. 07. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Kolozsvári U Kolozsvári U |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 7 | 4 | 2 | 1 | 14-5 | 14 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 7 | 3 | 3 | 1 | 8-4 | 12 |
3 | Petrolul Ploiești Petrolul | 7 | 4 | 0 | 3 | 7-10 | 12 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 7 | 3 | 2 | 2 | 14-9 | 11 |
5 | FCSB FCSB | 7 | 3 | 2 | 2 | 10-8 | 11 |
6 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 7 | 2 | 4 | 1 | 8-4 | 10 |
7 | Konstancai Farul Farul | 7 | 2 | 4 | 1 | 10-8 | 10 |
8 | Galaci Oțelul Oțelul | 7 | 2 | 4 | 1 | 9-8 | 10 |
9 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 7 | 2 | 4 | 1 | 4-3 | 10 |
10 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 7 | 3 | 1 | 3 | 4-5 | 10 |
11 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 6 | 3 | 0 | 3 | 11-10 | 9 |
12 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 6 | 3 | 0 | 3 | 9-9 | 9 |
13 | FC Botoșani Botoșani | 7 | 1 | 4 | 2 | 7-8 | 7 |
14 | Aradi UTA UTA | 7 | 1 | 3 | 3 | 6-10 | 6 |
15 | FC Voluntari Voluntari | 7 | 1 | 2 | 4 | 7-18 | 5 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 7 | 0 | 1 | 6 | 4-13 | 1 |
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!