Hirdetés

A pihenőig bírják a körzetisek, a második félidőben szakadnak el egymástól

Bogárfalva nem bírta tartani a tempót a farkaslakiakkal, súlyos vereséget szenvedett
Fotó: Erdély Bálint Előd

2022. szeptember 21., 11:32

A második játéknap mérkőzéseit rendezték a Hargita megyei körzeti labdarúgó-bajnokságban. A rossz idő rányomta a bélyegét az összecsapásokra, ezúttal tényleg csak az igazi fociszeretők látogattak ki a pályák szélére. Gólokban nem volt hiány ezúttal sem.

2022. szeptember 21., 11:32

Az Udvarhely körzetiben Farkaslakán tizenhétszer zörgött a háló – az összes találatot a házigazdák jegyezték, magabiztosan zsebelte be a pontokat a tavaly még a megyei bajnokságban szereplő együttes.

Amennyiben az eredményeken végig szaladunk, pontosabban a félidei állásokat vesszük górcső alá, akkor láthatjuk, hogy szinte mindenhol az első negyvenöt perc szoros csatát hoz. Aztán a második felvonásban valamelyik gárda elszakad a másiktól. Ez betudható a fizikai fáradtságnak is, de a pszichikai terhelésnek is. Siménfalván a játékvezető reklamálásért, második figyelmeztetésért és utolsó védőként való szabálytalanságokért három piros lapot mutatott fel a házigazdáknak.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hirdetés

Parajdon egy fiatal, ambiciózus gárda, illetve egy régebb összeszokott együttes, Lövéte nézett farkasszemet. Igazi parázs meccs volt, ahol a tapasztalat győzött, a vendégek diadalmaskodtak. Malomfalván mindent kihagytak a hazaiak, míg ellenlábasuk, Kápolnás szinte mindent értékesített, így borult a papírforma.

A zord, hideg, esős időben viszonylag kevés néző volt mindenhol. Akik kilátogattak a pályák szélére, azok elmondhatják magukról, hogy valóban rajonganak a körzeti fociért, valamint csapatukért.

A klubok a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) közgyűlésére készülnek, jövő héten, szeptember 27-én kedden 17 órától a Septimia Szálloda konferenciatermében választhatják meg az elnökségi tagokat.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Udvarhely körzeti, A csoport, 2. forduló:

Szentpál–Etéd 2–4 (0–2),
gólszerzők Bencze Attila (50.), Csáka Nándor (83.), illetve Gyarmati Norbert (5., 12., 90+3.), Simó Barna (86.);

Gagy–Nagygalambfalva 1–2 (0–1), 
gólszerzők Sziveszter Bence (64.), illetve Sepsi Imre (9.), Csiszér Szilamér (69.);

Oklánd–Bögöz 1–1 (1–1),
gólszerzők Egyed Csongor (37.), illetve Gál Zsolt (17.);

Farcád–Homoródszentpéter 8–2 (5–1),
gólszerzők Balázsi Attila (4., 73., 76.), Péter Imre (11.), Benedek Elemér (14.), Molnár Károly (30., 40.), Máthé Tamás (50.), illetve Máté Balázs (26., 48.);

Siménfalva–Szentábrahám 1–8 (0–2),
gólszerzők Péter Norbert (78.), illetve Bodó Balázs (12., 41., 69.), Vass Andrei (51.), Barabás Barna (58.), Gálfi Artúr (74.), Jakabfi Barna (75.), Szabó Zsolt (90.);

Felsőboldogfalva–Kobátfalva 3–1 (1–1),
gólszerzők Hilohe Răzvan Valentin (35.), Kulcsár Márk (59., 79.), illetve Varga Róbert (9.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

B csoport, 2. forduló:

Zetelaka II.–Varság 1–3 (1–2),
gólszerzők Simma Emil (32.), illetve Szász Kálmán (9.), Berkeczi Dávid (17.), Kovács Alpár (60.);

Máréfalva–Zeteváralja 5–2 (2–2),
gólszerzők Demény Roland (32.), Zsoltán Ferenc (42.), Pál Árpád (73.), Süketes Csaba (79., 80.), illetve Sebők Imre (5., 19.);

Korondi Ifjúság–Alsósófalva 3–1 (2–0),
gólszerzők Kiss Gyula (28.), Balázs László (30.), Imre Márton (60.), illetve Farkas Levente (70.);

Parajd–Lövéte 0–2 (0–2),
gólszerzők György István (18.), Kelemen Emil (39.).

Malomfalva–Kápolnás 1–4 (1–1),
gólszerzők Gudor Elemér (31.), illetve Both Tamás (38., 75., 90.), Elekes Tibor (60.),

Farkaslaka–Bogárfalva 17–0 (7–0),
gólszerzők Fancsali Levente (2., 23.), Ozsváth Arnold (11., 45., 58., 73.), Miklós Levente (12., 19., 52., 54., 60.), Balog Arnold (56.), Miklós Árpád (44., 78., 80.), Magyari Ernő (82.), Jakab Gergő (86.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

Alsósófalva:

Szoros meccsek a Csík körzetiben

Két játéknapot követően négy csapat veretlen maradt az 5. Liga csíkszéki csoportjában, a kászoni még gólt sem kapott. Kászonaltíznek hosszú idő után újra van ütőképes csapata a körzetiben, és ez többek között a magyarul kitűnően beszélő, a Kászonokba letelepedett Florin Creangă csapatkapitánynak is köszönhető.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Creangă Bukarestben született, de Székelyföldön nevelkedett. A 25 éves, hátvéd poszton játszó jégkorongozó szerepelt a román korosztályos válogatottakban, a Gyergyói HK színeiben hokizott az Erste Ligában is, jelenleg a Bukaresti Steauát képviseli hokiban. Szombaton este jégkorongozóként Román Kupa-döntőt játszott a Sportklub ellen, vasárnap pedig labdarúgókapusként fontos szerepe volt abban, hogy Kászon csapata gól nélküli döntetlent ért el Csíkszentgyörgyön.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Labdarúgó 5. Liga, Csík körzeti, 2. forduló:

Gyimesbükk–Lázárfalva 3–1 (1–1),
gólszerzők András Răzvan (26., 48.), Condrea Ervin Hunor (82.), illetve Nyáguly László (30.);

Csíkszentgyörgy–Kászonaltíz 0–0;

Csíkszentkirály–Szépvíz 1–1 (1–1),
gólszerzők Tánczos Alpár (35.), illetve Adrian Lupașcu (32.);

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Csíkszentimre–Csíkszentmihály 2–0 (2–0),
gólszerző Hatházi László (10., 41.);

Kozmás–Csíkszentdomokos 2–3 (1–2),
gólszerzők Pál–Kasza Vince (11., 48. – büntetőből), illetve Robert Bucur (17.), Both Tamás (42.), Vlăduț Bucur (80.).

Csík körzeti bajnokság, 2022–2023-as szezon

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mindent meccset lejátszottak az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Az 5. Liga már hetekkel ezelőtt véget ért, ezúttal a 6. Ligában rendezték az utolsó játéknapot ebben az idényben az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban.

Zetelaka fiókcsapata nyerte az Udvarhely körzeti 6. Ligáját

Egy fordulóval az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájának vége előtt a Zetelaka II. hazai környezetben megverte a második helyezett Alsósófalvát, így előnyük behozhatatlan lett.

A Szépvíz nem hibázott, megnyerte a Csík körzeti bajnokságot (videóval)

Hazai sikerrel biztosította be bajnoki címét a Szépvízi MÜ a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában. A Gyimesbükki SE a Fiság legyőzésével megszerezte a bronzérmet.

A Csíkszentsimon duplázna, a Szépvíz bajnok lenne

Mozgalmas vasárnap vár a Hargita megyei amatőr labdarúgásra: Székelykeresztúron a Román Kupa megyei döntőjét rendezik, míg a csíkszéki 5. Ligában az utolsó forduló határoz a bajnoki cím és a bronzérem sorsáról.

Parajd átvette az aranyérmeket, jön a 6. Liga rangadója az Udvarhely körzetiben

A harmadik helyezett Szentábrahám nem jelent meg Parajdon, így a baráti meccset követően adták át az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei aranyérmeit. A másik csoportban Zetelaka II. megerősítheti az első pozícióját.

A Szépvíz fordított Tusnádon, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában kiéleződött a bajnoki verseny, miután a Szépvíz fordítani tudott Tusnádon. A 6. Ligában a már bajnok Lázárfalva újabb győzelmet aratott, a Kozmás és a Szentmihály pedig kétszer is összecsapott a hétvégén.

A Tusnádi Piliske révbe érhet a Csík körzetiben

Az utolsó előtti fordulót rendezik a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol az éllovas Tusnádi Piliske előnye 4 pont a második helyezett Szépvízi MÜ előtt.

Parajd véget vetett Lövéte uralmának, megnyerte az Udvarhely körzeti focibajnokságot

Az elmúlt két kiírást megnyerte a Lövéte, ezúttal fejet kellett hajtania a Parajddal szemben. Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, ki nyeri az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. Ligáját.

Gáláztak a szépvíziek, gólzápor Gyimesközéplokon a Csík körzetiben

A Szépvízi MÜ kiütéses győzelmet aratott, a Gyimesközéploki Loki 11 gólos mérkőzésen nyert, míg a listavezető Tusnádi Piliske döntetlennel távozott Gyimesbükkből a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!