Vasárnap este a labdarúgó 1. Liga rájátszás alsóházának 11. fordulójában a rangsor két közvetlen szomszédja nézett farkasszemet. Mind az FC Voluntari, mind a Sepsi OSK 28 ponttal kisebb nyugalommal vághatott neki a párharcnak – ami a kiesés elkerülését illeti. A Jászvásári Poli ötpontos hátránnyal áll a selejtezőt jelentő pozícióban.
A hazaiak remekül indították a rájátszást, zsinórban öt diadalt összegeztek, ezt követően viszont az utóbbi két meccsüket elveszítették. Fülöpék szerdán alulmaradtak a Román Kupa döntőjében, számukra volt törlesztenivaló az ellenlábassal szemben: a play-out odavágóján a főváros melletti együttes 2–1-re nyert Sepsiszentgyörgyön.
Az FC Voluntari az első pillanattól megragadta a kezdeményezést, két helyzetecskével jelezte, szeretné otthon tartani a pontokat. A Leo Grazavu által irányított gárda nem lepődött meg, hasonlóan válaszolt, így nyílt volt a meccs első negyedórája.
A 25. percben Fülöp I. jobbról tekert a kapu előterébe, Safranko fejelte mellé, aztán Deaconu távoli próbálkozása pattant meg egy védőről. Nagyobb lehetőség Struna előtt adódott, egy lecsorgó labdát kapásból lőtt rá, fölé zúgott, majd Niczulynak is be kellett mutatnia egy bravúrt.
Az első játékrész vége felé visszaesett a ritmus, noha a gól a levegőben lógott, maradt a 0–0 az eredményjelzőn.
Fejben még az öltözőben maradt a második félidő elején a Sepsi OSK, teljesen átrobogott a védelmen az ellenlábas, Mâțan közelről bólintotta a labdát a hálóba (1–0).
Akár megduplázhatta volna az előnyt az FC Voluntari, Vlad fejesét tornázta ki a léc alól Niczuly. A cserékkel próbálta felrázni együttesét Grozavu, a 67. percig kihasználta mind az összes, öt lehetőségét. Nem igazán jött be, Sanoh gólját érvénytelenítették les címén.
A 74. percben Fl. Ștefan szabálytalankodott Beluval szemben, mivel az eset a tizenhatoson belül történt, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. Căpățînă magabiztosan értékesítette (2–0).
Megpróbálkozott a szépítéssel a Sepsi OSK, a kontrákkal továbbra is a házigazda volt veszélyesebb. Újabb találat viszont már nem született.
Összességében megérdemelt győzelmet könyvelhetett el az FC Voluntari, a háromszékieken érződött, hogy háromnaponta kellett az utóbbi időben pályára lépniük.
Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, alsóház, 11. forduló:
FC Voluntari–Sepsi OSK 2–0 (0–0).
Anghel Iordănescu Stadion, vezette: Cătălin Popa (Pitești).
Gólszerzők: Alexandru Mățan (46.), Mihai Căpățînă (74., büntetőből).
Voluntari: Cojocaru – Struna, Pașcanu, Armaș, Vlad – Căpățînă, Gorobsov, De Lucas – I. Gheorghe (Sanoh, 61.), Tudorie (Tira, 85.), Mățan (Belu, 71.). Edző: Mihai Teja.
Sepsi: Niczuly – Csiszér, Celea, Țincu, Fl. Ștefan – Deaconu (Achahbar, 67.), Vașvari, Fülop I. (Dimitrov, 61.) – Carnat (Diaz, 36.), Safranko (Ștefănescu, 61.), Fülöp L. (Karanovic, 67.) Edző: Leo Grozavu.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 11. forduló
| 2020. 07. 25., 18:00 | FC Viitorul | Chindia Târgoviște | 4–1 |
| 2020. 07. 26., 14:30 | Academica Clinceni | Jászvásári Poli | 3–0 |
| 2020. 07. 26., 20:00 | FC Voluntari | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–0 |
| 2020. 07. 27., 00:00 | Bukaresti Dinamo | Nagyszebeni Hermannstadt | – |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
| 2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
| 3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
| 4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
| 5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
| 6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
| 7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
| 8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!