Az új vezetőedzőt kedden sajtótájékoztatón mutatták be. „Minden évben arra törekszünk – legyen bármilyen nehézségben is a klub –, hogy lépjünk egyet előre. Eddig elért eredményeink is ezt bizonyítják. Tíz évvel ezelőtt kezdtük a női focit,
Az eddigi edző, Székely János nagyszerű munkát végzett, és a továbbiakban is a csapat kötelékében marad, Andrási munkáját segíti az I-es és a II-es csapatnál” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
Andrási Csaba a Vasas Femina negyedik vezetőedzője lesz, egyelőre öt hónapra írt alá, szerződése a szezon végén egy évvel meghosszabbítható. Bemutatkozó beszédében elmondta, hogy a női válogatott másodedzőjeként is
régóta figyeli, mi történik Udvarhelyen, és nagyon tetszik neki az a munka, ami a Vasas Feminánál zajlik.
„Nagyon jól fejlődnek Székelyudvarhelyen a lányok, ezt az is bizonyítja, hogy tucatnyi válogatottja van a csapatnak.
– mondta, majd rátért a felnőttcsapatra.
„A bajnokságban a második hely megszerzése a célunk, míg a Román Kupában döntőt akarunk játszani. Nagyon jók a felkészülési körülményeink, egyedül az hiányzik, hogy nem tudunk nagypályán edzeni, meccseket játszani, de remélem, ez a közeljövőben megoldódik” – tette hozzá.
Kérdésünkre elmondta, hogy
nagyon nehéz tavaszi szezon vár a csapatra, óriási harc lesz a Kolozsvári Olimpia mögött a dobogós helyekért. Már egy hete edzi a lányokat, kezdi megismerni őket, és úgy érzi, elérhető a második helyezés.
A lányoknak még egy hónapig tart a felkészülés, az 1. és 2. ligás csapat egyaránt március 17-én játssza első meccsét. A Vasas Femina az Alexandriai Universitatea vendége lesz, míg a Vasas Femina II. a Románvásári Sárga Rókácskákat fogadja. A Román Kupa negyeddöntős mérkőzéseit március 27-én rendezik, a lányok a Bukaresti Fair Play vendégei lesznek.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!