Hirdetés

A női válogatott másodedzője irányítja a Vasas Feminát

Andrásinak (balra) nagyon tetszik neki a Vasas Femina projektje, ezt szeretné tovább fejleszteni
Fotó: Barabás Ákos

2019. február 12., 13:56

A román női labdarúgó-válogatott jelenlegi másodedzője, a komoly szakmai múlttal rendelkező Andrási Csaba Sándor vette át az 1. Ligában második helyen álló Székelyudvarhelyi Vasas Femina irányítását. Az eddigi vezetőedző, Székely János másodedzőként segíti a brassói tréner munkáját.

2019. február 12., 13:56

Az új vezetőedzőt kedden sajtótájékoztatón mutatták be. „Minden évben arra törekszünk – legyen bármilyen nehézségben is a klub –, hogy lépjünk egyet előre. Eddig elért eredményeink is ezt bizonyítják. Tíz évvel ezelőtt kezdtük a női focit,

jelenleg nyolcvan sportolónk van, akik kilenc versenykiírásban szerepelnek. Tizenkét labdarúgónk pedig a különböző korosztályos válogatottakat erősíti.

Az eddigi edző, Székely János nagyszerű munkát végzett, és a továbbiakban is a csapat kötelékében marad, Andrási munkáját segíti az I-es és a II-es csapatnál” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.

László Béla elnök (jobbra) bizakodó a csapat előtt álló időszakkal kapcsolatban •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

László Béla elnök (jobbra) bizakodó a csapat előtt álló időszakkal kapcsolatban
Fotó: Barabás Ákos

Hirdetés

Andrási Csaba a Vasas Femina negyedik vezetőedzője lesz, egyelőre öt hónapra írt alá, szerződése a szezon végén egy évvel meghosszabbítható. Bemutatkozó beszédében elmondta, hogy a női válogatott másodedzőjeként is

régóta figyeli, mi történik Udvarhelyen, és nagyon tetszik neki az a munka, ami a Vasas Feminánál zajlik.

„Nagyon jól fejlődnek Székelyudvarhelyen a lányok, ezt az is bizonyítja, hogy tucatnyi válogatottja van a csapatnak.

Az elindított projektet szeretném továbbfejleszteni, hatalmas potenciál rejlik ebben a régióban, minél több lányt akarunk bevonzani a labdarúgásba

– mondta, majd rátért a felnőttcsapatra.

„A bajnokságban a második hely megszerzése a célunk, míg a Román Kupában döntőt akarunk játszani. Nagyon jók a felkészülési körülményeink, egyedül az hiányzik, hogy nem tudunk nagypályán edzeni, meccseket játszani, de remélem, ez a közeljövőben megoldódik” – tette hozzá.

Kérdésünkre elmondta, hogy

nagyon nehéz tavaszi szezon vár a csapatra, óriási harc lesz a Kolozsvári Olimpia mögött a dobogós helyekért. Már egy hete edzi a lányokat, kezdi megismerni őket, és úgy érzi, elérhető a második helyezés.

A lányoknak még egy hónapig tart a felkészülés, az 1. és 2. ligás csapat egyaránt március 17-én játssza első meccsét. A Vasas Femina az Alexandriai Universitatea vendége lesz, míg a Vasas Femina II. a Románvásári Sárga Rókácskákat fogadja. A Román Kupa negyeddöntős mérkőzéseit március 27-én rendezik, a lányok a Bukaresti Fair Play vendégei lesznek.

Andrási Csaba Sándor

1965-ben Brassóban született, labdarúgó-karrierjét a Brassói FC-ben kezdte, majd 1990–1993 között a Bukaresti Steauát erősítette. A fővárosi csapattal 1992-ben és 1993-ban kétszer duplázott (bajnokság és Román Kupa), pályára lépett az UEFA Kupában, a Kupagyőztesek Európa-kupájában pedig a negyeddöntőig jutott. Ezt követően a Bukaresti Rapidhoz került, ahol három idényt húzott le, majd Magyarországon, az NB1-es Váci FC-nél folytatta pályafutását. Játékoskarrierje végén visszatért az FC Brassóhoz, ahonnan 2002-ben vonult vissza. A következő évben már edzőként is bizonyított, a Sepsiszentgyörgyi FC-vel feljutott a másodosztályba. Irányította a Marosludasi Luduș, a Marosvásárhelyi FCM és az Aranyosgyéresi ISCT csapatát, másodedzőként pedig megfordult az FC Brassónál és a Sportul Studențescnél is. 2014 óta a román női labdarúgó-válogatott másodedzője. 2018-ban szerezte meg a legmagasabb edzői képesítést, az UEFA Pro licencet.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!