Szombaton este a magyar nemzeti csapat elszenvedte eddigi legnagyobb vereségét Marco Rossi irányítása alatt, tehetetlen volt a német válogatottal szemben, 5–0-ra kikapott Düsseldorfban. Egyébként sincs jó formában a gárda, ugyanis a legutóbbi hat összecsapásából négyet elbukott, két győzelem kíséretében.
A németek ellen új taktikát alkalmazott az olasz mester, azonban ez nagyon rosszul sült el és a hazaiak azt csináltak amit akartak.
„Az első negyedórában kipróbáltunk egy új taktikát, ami a végén úgy nézett ki, hogy majdnem az egész meccsen megpróbáltunk egy az egyezni a németekkel. Utólag belegondolva, ezt nem hiszem, hogy meg kellett volna tennünk. De ebből is tanultunk” – mondta el a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzés előtt Szoboszlai Dominik.
A nemzeti gárda kapitánya hozzátette azt is, hogy nem érdemes a csapatot temetni egyetlen vereség után, a futballban nem lehet mindig a legjobb formát mutatni.
Az viszont megígérte, hogy kedden este teljes erőbedobással fognak küzdeni és mindent megtesznek a siker érdekében.
„Amikor Angliát megvertük 4–0-ra akkor mindenki boldog volt, most kikaptunk a németektől és egyből úgy festik le, mintha világvége lenne.
– nyilatkozta Szoboszlai.
Bosznia-Hercegovina szintén vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája idei kiírását, 5–2-re kikapott Hollandia otthonában. Sergej Barbarez szövetségi kapitány legénysége előbb egyenlített, majd 3–2-re felzárkózott, végül az újabb gólért ment előre, a szellős védelmet pedig könyörtelenül kihasználták a hazaiak.
Ennek ellenére a bosnyákok sok pozitívumot láttak a saját teljesítményükben. Sergej a magyarok elleni mérkőzés előtt elmondta, hogy habár a hazaiak az esélyesek, mindenképpen a legjobb tudásukat szeretnék nyújtani és bebizonyítani, hogy van keresnivalójuk a Puskás Arénában.
Mindkét szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a teljes keret bevethető, nem bajlódnak sérülésekkel és eltiltottakkal sem kell számolni.
A két válogatott korábban négyszer mérte össze az erejét, kétszer nyert Magyarország és kétszer döntetlen lett a vége. A keddi összecsapást 21.45-től rendezik a Puskás Arénában, élőben közvetítik az M4 Sport és a Digi Sport 4 televíziós csatornák.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!