Telt házas mérkőzés fogadta szombaton este a Sepsi OSK a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásába jutó Kolozsvári CFR együttesét, a csapatok bevonulását hatalmas taps követte, majd
a nézők felállva elénekelték az Ismerős Arcok Nélküled című dalát, ami mára himnuszi magasságokba emelkedett, a legtöbb magyar érdekeltségű sporteseményen eléneklik.
A szurkolók példásan buzdították kedvenceiket, akkor segítették a Sepsit amikor nem ment a játék, de
a meccs elején és végén a kolozsváriak vezetőedzője, Dan Petrescu is tapsot kapott, és ezt a szakember körbe forogva viszonozta a nézőknek.
Érdekesség, hogy az erdélyi rangadót egy magyar bíró, a nagykárolyi Kovács István vezette. A találkozó végén a háromszéki együttes tagjai felsorakozva, összeölelkezve hallgatták végig a székely himnuszt. Megható volt.
Halmágyi Zsolt fotóin mutatjuk a mérkőzést.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.
Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!