Hirdetés

A meglepetésekről szól eddig az idei Szuperliga

Hiába a jó start, gödörbe került a Sepsi OSK
Fotó: Pinti Attila

Hét forduló járt le a labdarúgó Szuperliga 2024–2025-ös kiírásából, meglepetésekből nincs hiány. A Kolozsvári U és a Galaci Oțelul még nem talált legyőzőre, egyetlen csapatnak sincs kevesebb pontja, mint a címvédő FCSB-nek.

Az alapszakasz végén az első hat helyezett a felsőházi rájátszásban folytatja majd, jelenleg ezeket a pozíciókat leginkább olyan csapatok foglalják el, akikre aligha lehetett számítani a szezont megelőzően. Hét forduló lejártával az a Kolozsvári U áll az élen, amely tavaly az alsóházban szerepelt, ott nem tudott kiemelkedőt nyújtani.

Hirdetés

Ezúttal viszont kiválóan kezdte a szezont, négy győzelem és három döntetlen az eddigi mérlege és az elmúlt három bajnokin gólt sem kapott.

Szorosan üldözi őket a pontvadászatban az Universitatea Craiova, amely már tavaly is nagyszerűen teljesített, idén pedig a legutóbbi játéknapon szenvedte el az első vereségét.

Remekel eddig a Kolozsvári U, hét forduló után az élen áll •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Remekel eddig a Kolozsvári U, hét forduló után az élen áll
Fotó: Pinti Attila

Úgy kapott ki a Bukaresti Dinamo otthonában 2–1-re, hogy az 58. és 82. percben is kiállítottak egy-egy játékost a fővárosiaktól, de még így is sikerült megtartaniuk egygólos előnyüket az oltyánok nagy bánatára.

Négy győzelem, két döntetlen és egy elbukott találkozó a Craiova mérlege, egyetlen egységgel gyűjtött kevesebbet, mint az éllovas Kolozsvári U.

Nagy meglepetésre a dobogó harmadik fokát jelenleg a Bukaresti Dinamo foglalja el, amely az idényt megelőzően még osztályozót játszott az FK Csíkszeredával, vagyis nagyon közel állt ahhoz, hogy idén a 2. Ligában szerepeljen. Ennek ellenére összeszedte magát a fővárosi alakulat, hét forduló alatt háromszor nyert, egyszer kikapott és háromszor osztozkodott a pontokon.

Meggyőzően teljesít eddig a Dinamo •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Meggyőzően teljesít eddig a Dinamo
Fotó: Pinti Attila

Érdekesség, hogy már hat bajnoki óta veretlen, csak a CFR gyűrte le az első fordulóban.

Szintén 12 egységet gyűjtött eddig a Galaci Oțelul, még nem talált legyőzőre az idei Szuperligában. Három győzelem és három döntetlen az eddigi mérlege, ráadásul ha megnyeri az elhalasztott mérkőzését, akkor átveheti a vezetést a pontvadászatban. Őket követi a Kolozsvári CFR, amely két vereség után magához tért és két magabiztos sikert aratott, így felkapaszkodott a tabellán. Ennek ellenére sokkal több kell a kincses városiaktól, ha az idény végén bajnokok akarnak lenni.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK remekül kezdett, két győzelemmel és két döntetlennel rajtolt, így időszakosan még az éllovas pozíciót is elfoglalta. Azóta viszont nagyot fordult a világ, zsinórban háromszor kapott ki, legutóbb az újonc Unirea Slobozia is győzött Háromszéken, így egyre mélyebb gödörben van Bernd Storck legénysége.

Az egyetlen jó hír számukra, hogy Cosmin Matei ismét bevethető és újra számíthat rá a német szakember.

Egyre nagyobb gödörben a Sepsi OSK •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Egyre nagyobb gödörben a Sepsi OSK
Fotó: Pinti Attila

A szezon eddigi legnagyobb meglepetése az FCSB teljesítménye, amely legutóbb 2019-ben kezdett ennyire rosszul, akkor hat meccsen 4 pontot gyűjtött, ezúttal ötöt sikerült bezsebelnie Gigi Becali együttesének. A fővárosi gárda mindössze egy győzelmet számlál eddig, két egál és három vereség mellett.

Egyetlen gárda sem szerzett ennél kevesebb pontot a Szuperligában, a Gloria Buzău szintén ötnél jár, viszont rosszabb gólkülönbsége miatt az utolsó helyen van, az FCSB az utolsó előtti.

Évek óta nem kezdett ennyire rosszul az FCSB •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Évek óta nem kezdett ennyire rosszul az FCSB
Fotó: Pinti Attila

Mindenképp fontos megemlíteni a Bukaresti Rapidot is, ugyanis az első hat fordulóban egyszer sem tudott nyerni, végül a hetedik játéknapon a Jászvásári Polit gyűrte le 2–1-re idegenben. Öt döntetlenjével és egy sikerével a hetedik pozíciót foglalja el a pontvadászatban.

Ugyan hosszú még a szezon, de az odavágók fele majdnem lejárt, és a bajnoki cím legnagyobb favoritjai egyelőre nem tudnak meggyőzően teljesíteni, habár ez valamelyest betudható annak is, hogy a nemzetközi kupaporondon is helyt kell állniuk.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Az anyaországból érkezik a segítség: kifizetik az FK Csíkszereda teljes büntetését

Szolidaritási hullám indult az FK Csíkszereda felé, miután az eddigi legnagyobb pénzbírságot szabta ki a Román Labdarúgó-szövetség a klubra. A Budapest Honvéd és a Ferencvárosi TC közösen vállalta, hogy kifizeti a teljes összeget.

Példátlan összegű bírságot kapott a szövetségtől az FK Csíkszereda

Minden eddiginél nagyobb bírságot szabott ki az FK Csíkszeredára a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága. A testület szerdai ülésén több mint 25 ezer lejre büntette a klubot, a székely és magyar szimbólumok használata miatt.

Elkísérhetik csapatukat a bajnok elleni találkozóra az FK Csíkszereda drukkerei

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 24. fordulójában a bajnoki címvédő FCSB lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap este. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít a bukaresti mérkőzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!