A 23 éves Marius Ștefănescu remek eddigi szezont tud a háta mögött, a Sepsi OSK húzóembere volt a labdarúgó Román Kupa csütörtök esti elődöntőjében. A hazai és az idegenbeli találkozón is gólt lőtt.
„Nehéz mérkőzés volt, de tudtuk, hogy mire kell számítanunk. Örülök, hogy sikerült megbirkózni a feladattal és bejutottunk a döntőbe. Az első és második mérkőzésen is betaláltam, ez külön öröm számomra, hogy így segítettem a csapatot.
– nyilatkozta a lefújást követően Ștefănescu.
A szélső szerint a serleg elhódítása valamelyest gyógyírt jelent arra, hogy nem jutottak be az 1. Liga rájátszásának felsőházába.
„Ma tökéletesen teljesítettünk. Mindenképp szerettünk volna bejutni a fináléba, ezúttal pedig szeretnénk megnyerni azt. A döntő teljesen nyílt lesz, egy új stadionban. Biztos vagyok benne, ha sikerül megnyernünk a kupát, akkor azzal megmentjük a szezonunkat” – fejtette ki a párharc hőse.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!