Hirdetés

A kupadöntőt csak az egyik csapat akarta?

A gyergyószentmiklósiak simán jutottak tovább
Fotó: Gergely Imre

2019. június 06., 13:59

Kiütéses, 13–0-s győzelmet aratott a Gyergyószentmiklósi VSK a Hargita megyei labdarúgó Román Kupa döntőjében. Az ellenfél, a címvédő Székelykeresztúri Egyesülés megpróbálkozott a halasztással, ám ezt nem sikerült elérnie, így tiltakozásképpen ifjúsági játékosokkal vett részt a szerdai fináléban.

2019. június 06., 13:59

„Mi többször is kértük, hogy halasszák el a döntőt, mivel két alapjátékosunk jelenleg a székely válogatottal szerepel a CONIFA Eb-n. A megyei labdarúgó-szövetség nem hagyta jóvá, mondták, hogy tárgyaljunk Gyergyóval, ám velük sem tudtunk megegyezni. Mi mindent megtettünk, hogy halasszuk el a meccset, ám nem találtunk partnerre, mondván, hogy június 20-áig mindenképp le kell játszani a döntőt. A VSK-nak csak ez a szerdai időpont felelt meg, mivel vasárnap a bajnoki döntőn lépnek pályára, majd jövő héten kezdődik számukra a 3. ligás osztályozó. Tavaly amúgy június 23-án rendezték a döntőt, ezt idén is megtehették volna” – mondta az Egyesülés csapatvezetője, Klein László.

Hirdetés

„Rajtunk kívül mindenki ezt az időpontot akarta. Érdekesség, hogy ha halasztották volna a meccset, akkor az aktuális táblázatot figyelembe véve a gyergyóiak kellett volna hozzánk jöjjenek. Amikor felajánlottam, hogy semleges pályán játsszuk a döntőt, mint az országos szinten, arra nem jött semmi reakció. Ez volt az ötödik kupadöntőnk, a negyedik, amikor idegenben kellett játszanunk.

Szerintem mindenkit egyenlőként kellene kezelni. Az elmúlt években a harmadosztályos csapatok után mi vittük a megyei foci zászlaját, szép eredményeket értünk el a Román Kupában. Nem hiszem, hogy ennyire mellőzniük kellene minket”

– tette hozzá Klein.

„Gondolkodtunk azon is, hogy nem jelenünk meg a szerdai időpontban, ám a srácok a szezonban nagyot küzdöttek azért, hogy idáig eljussunk, így végül elutaztunk. A mérkőzés előtt kaptam egy sms-t, hogy ha nem jelenünk meg, a szabályzat szerint a csapatot kizárhatják a bajnokságból. És tényleg van egy ilyen passzus, ám jön egy másik kérdés. Az idei kiírás első fordulójában nem rendezték meg a Tusnádi Piliske–Csíkszentgyörgyi Fiság meccset, mivel a hazaiak előre jelezték, hogy nem jelennek meg, ám a csapatot végül nem zárták ki a bajnokságból. Miért nem lehet mindenkinél ugyanazt a mércét alkalmazni?

Az ifjúsági játékosok nevezésével próbáltunk tiltakozni az ellen, hogy semmibe vesznek minket”

– folytatta a csapatvezető.

„Nálam és a srácoknál jobban senki sem sajnálja, hogy így kellett megoldjuk a döntőt, nagyon fáj nekünk. Ám ha felvettem a harcot, akkor addig folytatom, amíg mindenkit egyformán fognak kezelni a megyei fociban. A csapat vezetősége nevében pedig gratulálok a VSK-nak a kupagyőzelemhez, és további sok sikert kívánunk nekik” – zárta a beszélgetést Klein.

Megkerestük a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökét, Tamás Zoltánt is. „A kupadöntő időpontja már rég le volt szögezve. A másik dolog, hogy a szervezési szabálykönyv (ROAF) szerint június 20-áig le kell jelenteni az országos szövetségnél a kupagyőztest. Keresztúr azzal indokolta halasztási kérelmét, hogy amiatt nem tud megjelenni, mert két játékosa ott van a válogatottban – pedig a csapatuk gerince még így is adott volt. A szövetség nem zárkózott el a halasztástól, de mi csak akkor tudtuk volna megváltoztatni az időpontot, ha Gyergyó június 20-áig le tudja játszani a meccset. A VSK viszont nem ment ebbe bele, mivel hamarosan 3. ligás selejtezőt kell játszania” – nyilatkozta az elnök.

Nem volt más megfelelő időpont

„Egyszerűen nem volt más időpont a kupadöntőre. Vasárnap megyei bajnoki döntőt játszunk, aztán következik számunkra a szezon legfontosabb két mérkőzése, azaz az osztályozó a harmadik ligáért június 15-én és 22-én. Ezek közé a meccsek közé nem szúrhattuk be még a kupadöntőt is. Hozzáteszem, a megyei labdarúgó-szövetség már egy hónapja leszögezte ezt a dátumot, ezt az ellenfél is ismerte, és mi ennek megfelelően készültünk, tudván, hogy június 20-áig mindenképpen le kell záruljon a kupa megyei szakasza. Felelőtlenség lett volna az utolsó pillanatokban módosítani ezen és megnehezíteni a dolgunkat az osztályozóra. Köszönjük, hogy a pályára lépett keresztúri fiatalok vállalták a játékot és sportszerűen focizva mindent megtettek a helytállásért” – fogalmazott Puskás István, a Gyergyói VSK labdarúgó-szakosztályának vezetője.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!