Kiválóan indult a péntek késő délutáni idegenbeli találkozó a marosvásárhelyiek számára, akik Bebeto Lupuleț góljával már a 4. percben előnybe kerültek. Ezután azonban a házigazdák fokozatosan átvették az irányítást, viszont a támadásaik sokáig nem vezettek eredményre.
A hajrában aztán megingott a vendégek védelme, az előző idényben a Marosvásárhelyi SE-t a feljutáshoz hozzásegítő Vlad Bujor betalált volt csapata ellen és kiegyenlített.
Végül pedig pont nélkül is maradt a bordó-fehér együttes, a csereként beállt Alexandru Roșca a végén megnyerte a meccset az Avântulnak, amely pontszámban utolérte az alsóház első helyén a vásárhelyi csapatot.
Sütő Szilárd, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője a mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hiába szereztek korán vezetést, mivel ezután a hazai csapat akaratosabb volt és végül megérdemelten nyert.
– jegyezte meg a szakvezető.
Hozzátette, kulcsfontosságú mérkőzés következik számukra hazai pályán a sereghajtó Marosújvár ellen, ez egy fokkal sem lesz könnyebb, hiszen az ellenfélnek matematikailag még megvan a bennmaradási esélye, és minden alkalmat meg kell ragadjon, hogy pontot tudjon szerezni.
| 2023. 04. 07. 17:00 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2-1 |
| 2023. 04. 08. 17:00 | Marosújvári SK Marosújvár | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 0-2 |
| 2023. 04. 08. 17:00 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 27 |
2 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 27 |
3 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-4 | 24 |
4 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 19 |
5 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-3 | 17 |
6 | Marosújvári SK Marosújvár | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-3 | 12 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!