A labdarúgó Szuperliga kilencedik fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolta be csütörtökön este az FCSB és a Kolozsvári CFR. A Nemzeti Arénában mintegy 15 ezer néző előtt a tavalyi ezüstérmesnek volt fontosabb a címvédővel szembeni párharc, egy esetleges diadallal ugyanis felugrott volna a dobogóra, épp a kincses város gárdája mellé.
Az első felvonásra a ritmusra és a harciasságra nem lehetett panasz, mindkét gárda odatette magát. Csakhogy, szinte helyzetek nélkül pörgött le az első negyvenöt perc.Egyetlen valamirevaló szituációt a házigazdák hoztak össze, de ekkor sem tudták kapura küldeni a játékszert, az utolsó pillanatban felszabadított a védelem.
Nem is lehetett más az eredmény, mint a 0–0.
A második félidő jobb volt, ekkor már többször elért a két együttes a kapuhoz. Az FCSB akciókkal, a CFR pedig rögzített játékelemekkel veszélyeztetett. A kolozsváriak kétszer is közel voltak a gólszerzéshez, mindkétszer tisztázott a hálóőr.
A 69. percben tört meg a jég, ekkor a vendégek ismét egy szabadrúgást íveltek be, Yuri fejesét még védte a kapus, a kipattanót Janga közelről bepasszolta (0–1).
Megvolt az esélye a fővárosiaknak, hogy gyorsan válaszoljon, de előbb Coman ziccerét fogta a hálóőr, aztán Edjouma kapura tartó lövésébe csúszott belé egy védő.
A végjátékban nyomott az FCSB, a Dan Petrescu által irányított bajnokcsapat kibírta a lefújásig. Ezzel a győzelemmel a Kolozsvári CFR beérte pontszámban a listavezető Konstancai Farult, az FCSB maradt a negyedik a tabellán.
A hétvégén még egy fordulót lejátszik a mezőny ebben a naptári évben.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 9. forduló:
FCSB–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0).
Gólszerző: Janga (69.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 20 | 13 | 5 | 2 | 41-18 | 44 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 20 | 14 | 2 | 4 | 34-18 | 44 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 20 | 11 | 4 | 5 | 26-18 | 37 |
4 | FCSB FCSB | 20 | 10 | 5 | 5 | 35-25 | 35 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 20 | 10 | 5 | 5 | 24-21 | 35 |
6 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 20 | 8 | 6 | 6 | 25-20 | 30 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 20 | 8 | 5 | 7 | 33-16 | 29 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 20 | 9 | 2 | 9 | 20-23 | 29 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 20 | 6 | 7 | 7 | 18-19 | 25 |
10 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 20 | 6 | 4 | 10 | 20-23 | 22 |
11 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 20 | 6 | 4 | 10 | 15-28 | 22 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 20 | 5 | 6 | 9 | 22-27 | 21 |
13 | FC Botoșani Botoșani | 20 | 4 | 9 | 7 | 17-33 | 21 |
14 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 20 | 4 | 7 | 9 | 13-21 | 19 |
15 | Aradi UTA UTA | 20 | 4 | 6 | 10 | 17-28 | 18 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 20 | 1 | 5 | 14 | 11-33 | 8 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!