Hirdetés

A kiállítások után a cserejátékosok szállították a Sepsi OSK győzelmét

Jól védekezett a vendégcsapat, egy szöglet után jött a gól
Fotó: Pinti Attila

Egy-egy piros lap villant, több gólhelyzet kimaradt. A háromszékiek a végjátékban voltak eredményesek, így otthon tartották mindhárom pontot az FCU Craiova ellen.

Pénteken délután a Sepsi OSK–FCU Craiova párharc indította a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának második fordulóját. Tavaly erről az összecsapásról sokat cikkeztünk. Ezúttal a vendégszurkolók szektora üresen maradt – így nem állt fenn az a veszély, hogy azok magyarellenes rigmusa miatt félbeszakadjon a meccs.

Hirdetés

Ezzel szemben a hazaiak elnöki páholyából Diószegi László mellett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor szurkolt a kupagyőztesnek.

Kapcsolódó

Jó ritmusban indult a mérkőzés, rögtön az elején egy szabadrúgást követően Păun fejelhetett igencsak szabadon középről, tízről a labda fölé szállt. Az oltyánok fokozatosan átvették a kezdeményezés, többet adogattak mezőnyben.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A kiegyensúlyozottág jellemezte az első félórát, igaz, hogy a házigazdák előtt adódott még egy remek lehetőség, Safranko közelről bólintott mellé. Túloldalt Bauza szúrta rá a tizenhatosról, ez is fölé zúgott.

A 43. percben ugyancsak Bauza lökete az oldalkapufát találta el, innen hagyta el a játékteret. A szünet előtt megfogyatkozott a vendégcsapat, Mascarenas csúnyán odalépett Rodriqueznek, aki nem is tudta folytatni. Villant a piros lap.

Az emberelőnyben játszó házigazdák rohamával kezdődött a második játékrész, az ellenlábasa egészen jól állta a sarat. Okosan, a védekezésre fektették a hangsúlyt, ezt pedig képtelen volt feltörni a piros-fehér együttes.

A 74. percben kiegyenlítődött a létszám, Matei ütemtelen belépője ellenfele lábszárát találta el, így kiállították. Tíz a tíz ellen folytatódott a játék.

Bălașa fejesét a léc alól tolta ki a hálóőr, a végjátékban pedig megélénkült a meccs, mindkét kapunál voltak gólszerzési lehetőségek, de az utolsó pillanatban vagy egy védő, vagy a kapus tisztázott.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A 89. percben aztán megtört a jég, egy szögletet jól tekert középre Aganovic, az ötösről Rondon védhetetlenül bólintotta a jobb alsóba (1–0).

Azaz, két cserejátékosa szállította a három pontot a Sepsi OSK-nak, ezzel pedig megszerezte első győzelmet az új kiírásban Liviu Ciobotariu együttese.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 2. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FCU Craiova 1–0 (0–0).
Sepsi Aréna, vezette: Adrian Cojocaru.
Gólszerző: Mario Rondon (89.).
Kiállítva: Matei (74.), illetve Mascarenas (45+2.).
Sepsi OSK: Niczuly – Dumitrescu, Bălaşa, Ciobotariu, Oteliţă – Păun (Aganovic, 71.), Matei, Rodriguez (Alimi, 46.) – Ştefănescu (Kallaku, 82.), Damaşcan (Rondon, 46.), Safranko (Varga, 78.). Edző: Liviu Ciobotariu.
FCU: Popa – Compagnucci, Paramatti, Henriques, Mascarenhas – Albu, Achim, Baeten (Negru, 56.), Bauza (Sidibe, 82.), van Durmen – Chiţu (Bahassa, 67.). Vezetőedző: Nicolae Dică.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 2. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!