Hirdetés

A kapusok is tizenegyeseket rúgtak az Európa Liga-fináléban  

Az argentin kapus a spanyol csapat hősévé vált a tizenegyesek során
Fotó: Adam Warzawa/EPA/Agerpres

2021. május 27., 01:12

Egy-egyes rendes játékidő és gól nélküli hosszabbítás után elképesztő tizenegyespárbaj döntötte el az UEFA Európa Liga maratoni, éjszakába nyúló döntőjét. A 11. körben Geronimo Rulli, a Villarreal kapusa belőtte a saját büntetőjét, majd kivédte David de Geáét.

2021. május 27., 01:12

Nagy küzdelem, rengeteg technikai hiba, óriási taktikai csata jellemezte a labdarúgó Európa Liga gdanski döntőjét a Manchester United és a Villarreal között.

A spanyol együttes nem a tőle megszokott, offenzív játékával rukkolt elő a lengyel kikötővárosban, a Sárga Tengeralattjáró legénysége az első félidő nagy részében mélyen, saját térfelén tíz mezőnyjátékossal védekezett .

Hirdetés

Unai Emery labdarúgóinak ezzel együtt is több szögletet sikerült kiharcolni, mint az angol együttesnek, amely nem igazán tudott mit kezdeni a mezőnyfölényével. A 16. percben egy sarokrúgás után Trigueros próbálkozása még jócskán a kapu fölé szállt, a huszonkilencedikben viszont megszerezték a vezetést a spanyolok:

Parejo szabadrúgásból betekert labdáját a házi gólkirály, Gerard Moreno juttatta De Gea kapujába (1–0).

A fegyelmezetten védekező Villarreal megőrizte előnyét a szünetig, de a második félidőben viszonylag gyorsan egyenlített a sorozat 2017-es győztese.

Egy szöglet utáni tisztázást követően Rashford tüzelt kapura, a labda szerencsésen pattant a leshatáron mozgó Cavanihoz, aki hét méterről könnyedén betalált (1–1).

Az egyenlítés után próbáltak ritmust váltani a spanyolok, de nem tartott ki sokáig a lendületük, ráadásul Emery Carlos Baca személyében lehozta egyik csatárát, akit a védekező középpályás Francis Coquelin váltott.

A rendes játékidő utolsó szakaszában megint a Vörös Ördök birtokolták sokkal többet a labdát, de nem tudtak igazán nagy helyzetet kialakítani. A 69. percben Rashford kihagyott ugyan egy óriási ziccert, ám az asszisztens lest jelzett a szituációnál.

A Villarreal vezetőedzője folyamatosan használta el a cserelehetőségeit, a 88. percben mindkét szélső védőjét lehozta, miközben a Premier League ezüstérmesét irányító Ole Gunnar Solskjaer csak a hosszabbítás első félidejében változtatott először.

A manchesteri gárda megúszott egy erősen tizenegyesgyanús szituációt, a 115. percben Gerard Moreno lövését Fred kézzel állította meg, de a francia játékvezető nem ítélt büntetőt és érthetetlen módon a VAR-szobából sem bírálták felül a döntését. 

A félórás ráadás során végül nem született újabb gól, a győztesről így tizenegyeseket döntöttek. A büntetőpárbaj aztán egészen elképesztően alakult, ugyanis a 11. körig egyetlen játékos sem hibázott.

Mindez azt jelentette, hogy a kapusoknak is tizenegyest kellett elvégezniük. Geronimo Rulli, a Villarreal argentin hálóőre óriási magabiztossággal értékesítette a sajátját, majd kivédte a David de Geáét.

Ezzel eldőlt, a Villarreal nyerte az Európa Liga 2020–2021-es szezonját és a castelloni alakulat közel százéves története legnagyobb diadalával bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

UEFA Európa Liga, döntő
Gdansk Stadion, Lengyelország
Villarreal CF–Manchester United 1–1 (1–0) – büntetőkkel 11–10
Gólszerző: Gerard Moreno (29.), ill. Cavani (55.)
Villarreal: Rulli – Foyth (Mario Gaspar 88.), Albiol, Pau Torres, Pedraza (Alberto Moreno 88.) – Parejo, Capoue (Raba 120+3.), Trigueros (Moi Gomez 77.) – Gerard Moreno, Bacca (Coquelin 60.), Pino (Alcacer 77.). Edző: Unai Emery.
Man. United: De Gea – Wan-Bissaka (Mata 120+3.), Lindelöf, Bailly (Tuanzebe 116.), Shaw – Pogba (James 116.), McTominay (Telles 120+3.) – Greenwood (Fred 100.), Bruno Fernandes, Rashford – Cavani. Edző: Ole Gunnar Solskjaer.
Vezette: Clement Turpin (francia)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Kezdőként lépett pályára az U17-es válogatottban az FK Csíkszereda fiatalja

Győzelemmel indította szlovéniai felkészülési mérkőzéseit a román U17-es labdarúgó-válogatott, amely 5–2-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó kezdőcsapatában ott volt az FK Csíkszereda 16 éves játékosa, Victor Oniga.

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

A BL mintájára alakítják át a Nemzetek Ligáját és a selejtezőket

Jelentősen megváltozik 2028 után az európai válogatott labdarúgás rendszere. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában már alkalmazott modellhez hasonló lebonyolítást vezet be a Nemzetek Ligájában, valamint az Eb- és vb-selejtezőkben is.

Öt újonc kapott meghívót, keretet hirdetett Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 26 fős névsort, amelyben megtalálható a kapus Gundel-Takács Bence, a védő Doktorics Áron és Várkonyi Bence, valamint a csatár Jurek Gábor és Szalai József.

Újabb európai kupadöntőknek ad otthont a magyar és a román főváros

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kijelölte a következő évek nemzetközi kupadöntőinek helyszíneit: az Európa Ligában 2028-ban Bukarestben, a Konferencia Ligában 2029-ben Budapesten avatnak győztest.

Két székelyföldi kötődésű játékos az U18-as válogatottban

Két székelyföldi kötődésű labdarúgó kapott meghívót a román U18-as válogatott össztartására. Mircea Diaconescu szövetségi kapitány 21 játékost nevezett a keretbe, köztük az FK Csíkszereda támadóját, Darius Botát és a székelyudvarhelyi Bencze Lórándot.

Marius Corbu gólját választották a legszebbnek a Ferencvárosnál (videóval)

A zöld-fehérek szurkolói Marius Corbu gólját választották a legszebbnek augusztusban. A Ferencváros csángó származású támadó középpályása a Trabzonspor elleni találatával érdemelte ki az elismerést.

Mutatjuk a román válogatott játékos bődületes szabadrúgásgólját a BL-ben (videóval)

Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!