Hirdetés

A játékvezető kétszer is befújta, a Sepsi OSK mindkettőt értékesítette

Megszenvedett a Sepsi OSK, de ez három pontot ért a végén. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

2022. szeptember 10., 15:21

A Sepsi OSK zsinórban három bajnoki vereség után a Chindia Târgovişte vendégeként lépett pályára a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában. Egyik csapat sem játszott jól, a háromszékiek két büntetőt is lőhettek, egyiknél sem remegett meg a lábuk.

2022. szeptember 10., 15:21

Remekül indulhatott volna a szombat kora délutáni találkozó a hazaiak számára, már az ötödik percben közel kerültek a gólszerzéshez: Popa távoli lövése kipattant Niczuly Rolandról, a kipattanóra Popadiuc érkezett, a labdát elérte, majd állítása szerint a piros-fehérek kapusa buktatta őt, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

A 19. minutumban ismét a Chindia veszélyeztetett, egy szélről bepasszolt labdára Popa csapott le teljesen üresen, viszont nem volt kellően határozott, Dumitrescu és Niczuly is közel került hozzá, elvették tőle a játékszert.

Az első valamirevaló lehetőség a 36. percben adódott a vendégek előtt, amikor Păun ellen követtek el szabálytalanságot a hazaiak a saját tizenhatosukon belül, büntetőhöz jutott a Sepsi. Rondón a tőle megszokott higgadtsággal lőtte be a tizenegyest, ezzel megszerezve az előnyt a piros-fehéreknek (0–1).

Azonban még a félidő előtt érkezett a válasz a Chindiától, egy jobb szélről beívelt labdára tökéletes ütemben ugrott fel Cooper és zavartalanul bólinthatott Niczuly kapujába, így 1–1-es állásnál vonulhattak szünetre a felek.

Hirdetés

A fordulást követően nagyon visszafogottá váltak a csapatok, egyik kapu sem forgott veszélyben, igazi gólszerzési lehetőséget nem is dolgoztak ki. A hajrában Rondón tört be szélről, megpróbálta visszapasszolni a labdát a második hullámban érkezőknek, viszont megtaposták a vádliját, így ismét tizenegyeshez jutott a Sepsi OSK.

Ezúttal Ion Gheorghe állt a labda mögé és ő sem hibázott, így alig 10 perccel a vége előtt ismét átvette a vezetést a háromszéki gárda (1–2).

A hátralévő időben a szentgyörgyiek csak a védelemre figyeltek és igyekeztek megtartani egygólos előnyüket, a 99. percben még büntetőért reklamált a hazai gárda, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot a Sepsi kapuja előtt, így maradt az 1–2-es végeredmény.

Videó: Orange Sport

A háromszékiek három elbukott bajnoki után ismét győzni tudtak, ezzel pedig ideiglenesen előreléptek a hetedik helyre.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 10. forduló:

Chindia Târgovişte–Sepsi OSK 1–2 (1–1).

Gólszerzők: Cooper (43.), illetve Rondón (37., büntetőből), Gheorghe (81., büntetőből).
Chindia: D. Moldovan – Orozco, Celea, Boldor, Ad. Ioniță – Vorobjovas, Akmatov (Passaglia 46.) – Neguț (Şerban 67.), Popadiuc (Dumitrascu 46.), Cooper (Grubac 54.) – D. Popa (Chamed 83.). Vezetőedző: Adrian Mihalcea.
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Ciobotariu, Ninaj, Dumitrescu – Rodriguez (Safranko 67.), Păun, Aganovici (Junior 83.) – Bărbuț (Gheorghe 62.), Rondón (Tudorie 82.), Ștefănescu. Vezetőedző: Cristiano Bergodi.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 10. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Büntetőkkel maradt alul, ezüstérmes lett az FK Csíkszereda a Duna Kupán

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda. Szabó István együttese a vasárnap esti döntőben 1–1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbajban maradt alul a házigazda DAC-cal szemben.

Pászka szögletből tekert gólt, bejutott a Duna Kupa döntőjébe az FK Csíkszereda

Remek teljesítményt nyújtott az FK Csíkszereda a Dunaszerdahelyen zajló Duna Kupa elődöntőjében. A piros-feketék 3–1-re legyőzték a regnáló magyar bajnok Győri ETO FC-t, így bejutottak a felkészülési torna döntőjébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!