A lajstrom elkészítésekor csak azokat a 45 év felettieket vették figyelembe, akik a száz legerősebb nemzeti bajnokság valamelyikében utolsó meccsük napján még aktív játékosok voltak.
Az éllovas Miura egyedül aktív az élcsoport tagjai közül, ő 54 esztendős és 12 napos volt akkor, amikor idén, március 10-én a Jokohama színeiben az Urava elleni másodosztályú bajnoki találkozó utolsó perceiben csereként pályára lépett.
A pályafutása 36. szezonjánál tartó futballista 2018. június 6-án váltotta a korlista élén a hazájában lovaggá ütött Stanley Matthews-t, a Stoke City labdarúgóját, aki ötvenévesen és öt naposan, 1968 februárjában játszotta utolsó mérkőzését klubcsapatában az angol bajnokságban.
Az IFFHS a hivatalos rangsorba nem vette fel azt a labdarúgót, aki már befejezte pályafutását, s utána játszott még mérkőzésen. Így nem kapott sorszámot például a mexikói Salvador Reyes, aki 2008-ban, 71 éves korában a tiszteletére rendezett meccsen jutott szóhoz – szimbolikusan, ötven másodperc erejéig.
Hasonlóképpen a 16 nevet tartalmazó hivatalos rangsoron kívül szerepel a futballistából államfővé avanzsált libériai George Weah, aki 51 éves korában, sok esztendővel sportkarrierje befejezése után, 2018-ban lépett pályára a Nigéria elleni barátságos válogatott találkozón.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!