Jól kezdődött a találkozó a Sepsi OSK számára, a 18. percben a jobb szélről Hadnagy Attila passzát Fülöp István lőtte 10 méterről a hálóba. A 31. percben Deaconu közel volt az egyenlítéshez, távolról emelt kapura, Fejérnek a kapufa segítségével sikerült hárítania. Két perccel később már semmi sem mentette meg a góltól a Sepsi OSK-t, Bawab adott be laposan a bal oldalról, Fejér nem érte el a labdát, így a középen érkező Batin a hálóba lőtt.
A második félidőben Hadnagy szép cselsorozat után lőtt 16 méterről kapura, a labda Patache kezén változtatott irányt, Adrian Cojocaru játékvezető sípja azonban néma maradt.
A mérkőzés már a mindkét csapat számára elfogadható döntetlen felé haladt, amikor a hosszabbításban Oros nem tudott egy labdát elfejelni, botladozott, így érkezett a korábban csereként beállt Bumba és eldöntötte a három pont sorsát.
A Sepsi OSK tíz pontjával továbbra is a táblázat 11. helyén áll, és nagyon nehéz mérkőzés elé néz, hiszen a következő játéknapon, október elsején a FCSB együttesét fogadja.
Labdarúgó 1. Liga, 12. forduló:
Concordia Chiajna–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–1 (1–1),
gólszerzők Batin (34.), Bumba (90+2.), illetve Fülöp (18.).
Sepsi OSK: Fejér – Burlacu, Ursu, Oros, Grecu – Ghinga, Petrovikj – Astafei, Fülöp (Huliman, 70.), Petre (Dima, 60.) – Hadnagy (Nikolic, 76.).
Román labdarúgó 1. Liga, 12. forduló
| 2017. 09. 22., 00:00 | CSU Craiova | FC Voluntari | 1–1 |
| 2017. 09. 23., 00:00 | Concordia Chiajna | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–1 |
| 2017. 09. 24., 00:00 | Bukaresti Juventus | Medgyesi Gaz Metan | 1–1 |
| 2017. 09. 24., 00:00 | Jászvásári Poli CSM | Temesvári ACS Poli | 1–1 |
| 2017. 09. 24., 00:00 | FCSB | Bukaresti Dinamo | 1–0 |
| 2017. 09. 25., 00:00 | FC Botoșani | FC Viitorul | 1–0 |
| 2017. 09. 25., 00:00 | Astra Giurgiu | Kolozsvári CFR | 2–3 |
Román labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 18 | 5 | 3 | 41–13 | 59 |
| 2. | FCSB | 26 | 16 | 7 | 3 | 52–18 | 55 |
| 3. | CSU Craiova | 26 | 14 | 9 | 3 | 41–26 | 51 |
| 4. | FC Viitorul | 26 | 13 | 5 | 8 | 34–21 | 44 |
| 5. | Astra Giurgiu | 26 | 12 | 8 | 6 | 38–26 | 44 |
| 6. | Bukaresti Dinamo | 26 | 11 | 6 | 9 | 39–31 | 39 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 11 | 6 | 9 | 34–31 | 39 |
| 8. | FC Botoșani | 26 | 11 | 6 | 9 | 28–26 | 39 |
| 9. | Concordia Chiajna | 26 | 8 | 4 | 14 | 36–37 | 28 |
| 10. | FC Voluntari | 26 | 7 | 7 | 12 | 25–35 | 28 |
| 11. | Temesvári ACS Poli | 26 | 6 | 9 | 11 | 22–37 | 27 |
| 12. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 5 | 4 | 17 | 15–44 | 19 |
| 13. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 2 | 10 | 14 | 14–39 | 16 |
| 14. | Bukaresti Juventus | 26 | 1 | 8 | 17 | 12–47 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!