
A tragédia november 2-án történt, a Gyimesközéploki Loki SE kölyökcsapatának edzése után, amikor a 12 éves Tímár Áron rosszul lett. A futballista életét – sajnos – a hamar kiérkező mentők sem tudták megmenteni. A Loki SE tájékoztatása szerint a fiatal játékos halálát egy veleszületett rejtett szívbetegség okozta, mely sajnos nem gyógyítható.
„A család tájékoztatása szerint a halál elkerülhetetlen volt az orvostudomány jelenlegi állása szerint. A szívhiba miatt infarktust kapott” – írta közösségi a oldalán a gyimesközéploki egyesület.
Gyönyörű napsütéses időben tartották meg szombaton Gyimesközéplokon az U12-es korosztályú csapatok Falvak Kupája csíki csoportjának második körmérkőzéses tornáját, a Tímár Áron Emlékkupa mérkőzéseit.
A sportolókat, az edzőket és a nézőket a Gyimesközéploki Loki SE elnöke, Balla Lászlót köszöntötte, majd Papp Levente, a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület (AJFH) titkára üdvözölte a jelenlévőket, a csapatoknak pedig átadott egy-egy labdát, ezeket a Hargita megyei önkormányzat pályázatán nyerte az AJFH.

Gergely Károly gyimesközéploki polgármester és az összegyűlt nézősereg jelenlétében a gyerekek pályára vonultak, ahol egy perc néma csenddel adóztak Tímár Áron emlékének, a Loki SE pedig visszavonta Áron 12-es számú mezét. A torna első mérkőzésének, a Gyimesközéplok–Csicsó találkozónak kezdőrúgását Tímár Attila, Áron édesapja végezte el, fia mezét a kezében tartva.
A Loki SE adománygyűjtést szervezett (és a gyűjtés folytatódik), a begyűlt összeg egy részét Tímár Áron temetésére költötték, a másik részét pedig a gyimesközéploki csapatnál sportoló gyerekek egészségének megóvására, megőrzésére, a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzésére szeretnék fordítani.
A gyűjtés részletei a www.placc.ro/loki oldalon elérhetők.
„Szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy a gyerekeket itt helyben tudjuk periodikusan orvosi vizsgálatoknak alá vetni” – nyilatkozta Balla László.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!