„Aki nem a győzelemre készül, az már a mérkőzés előtt vereségre van ítélve˝ – nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón az olasz szakember. A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnok tréner elmondta, a futball sem különbözik bármely más munkahelytől, így a szakmai stábbal olyan környezetet akarnak kialakítani, ahova az emberek „szívesen járnak dolgozni”.
Hozzátette, szigorú szabályok elsősorban a pályán lesznek, de azon kívül is fontos, hogy egy jó hangulatú társaság álljon össze. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, fontos a jó rajt.
„Olaszországban van egy mondás, amely szerint a jól elkezdett munka félig befejezett munka. Szerencsére korábbi magyarországi pályafutásom jól kezdődött, és most is azért fogok dolgozni, hogy ez így legyen, és további sikereket érjek el˝ – fogalmazott.
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC).
Védők: Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (Kolozsvári CFR), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Litauszki Róbert (Újpest FC), Vinícius Paulo, Fiola Attila és Tamás Krisztián (mind Mol Vidi FC).
Középpályások: Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bologna FC), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Kovács István és Pátkai Máté (Mol Vidi FC).
Támadók: Szalai Ádám (Hoffenheim), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros), Eppel Márton (Kajrat Almati).
A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban a csoportjában élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő–döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért.
Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyről.
A osztály
1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia.
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland.
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország.
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország.
B osztály
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország.
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország.
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország.
4. csoport: Wales, Írország, Dánia.
C osztály
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael.
2. csoport: Magyarország, Görögország, Finnország, Észtország.
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus.
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia.
D osztály
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra.
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino.
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó.
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár.
A B, C és D osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A, B és C osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!