Előzetesen augusztus 10-én rendezték volna az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR találkozót a labdarúgó Szuperliga alapszakaszában. Akkor azonban a kincses városiak még versenyben voltak a nemzetközi kupaporondon, ezért halasztást kértek, amelybe a székelyföldiek beleegyeztek.
Azóta több mint két hónap telt el, és ezalatt sok minden megváltozott a CFR-nél. A legnagyobb változás a kispadon történt: Dan Petrescu augusztus 21-én, a svéd Häcken elleni 7–2-es vereséget követően lemondott, helyét pedig Andrea Mandorlini vette át.
A kolozsváriak kerete is jelentősen átalakult. Már csak a kezdőcsapatot érdemes összevetni. Míg a 4. fordulóban, az U Craiova ellen Hindrich – Abeid, Bolgado, Ilie, Camora – Fică, Djokovic, Păun – Korenica, Gjorgjievski, Șfaiț kezdett, a csütörtök esti, Csíkszereda elleni bajnokin várhatóan a Hindrich – Coco, Sinyan, Zouma, Camora – Korenica, Keita, Emerllahu – Cordea, Slimani, Biliboc tizenegy fut ki a pályára.
A kolozsváriak legutóbb a Hermannstadt FC ellen megtörték a hosszú, hat döntetlent és három vereséget számláló negatív sorozatukat.
A másik oldalon Ilyés Róbert együttese történelmi időszakot élt, megszerezte első élvonalbeli győzelmét a Kolozsvári U ellen, és immár öt mérkőzés óta veretlen.
Az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR összecsapást csütörtökön 20 óra 30 perctől rendezik.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Botoșani Botoșani | 12 | 7 | 4 | 1 | 24-11 | 25 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 12 | 7 | 4 | 1 | 19-9 | 25 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 12 | 7 | 3 | 2 | 21-13 | 24 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 12 | 6 | 5 | 1 | 19-11 | 23 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 12 | 7 | 1 | 4 | 18-14 | 22 |
6 | Unirea Slobozia Slobozia | 12 | 5 | 3 | 4 | 15-12 | 18 |
7 | Galaci Oțelul Oțelul | 12 | 4 | 4 | 4 | 15-11 | 16 |
8 | Aradi UTA UTA | 12 | 3 | 7 | 2 | 16-16 | 16 |
9 | Konstancai Farul Farul | 12 | 4 | 3 | 5 | 14-17 | 15 |
10 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 12 | 3 | 5 | 4 | 14-13 | 14 |
11 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 12 | 2 | 7 | 3 | 19-23 | 13 |
12 | FCSB FCSB | 12 | 3 | 4 | 5 | 14-18 | 13 |
13 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 12 | 2 | 4 | 6 | 10-16 | 10 |
14 | Petrolul Ploiești Petrolul | 12 | 2 | 3 | 7 | 8-14 | 9 |
15 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 12 | 1 | 6 | 5 | 14-25 | 9 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 12 | 0 | 3 | 9 | 10-27 | 3 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!