HIRDETÉS

A hajrában nyerte meg kiszállását a Kolozsvári CFR

Fotó: Grigore Popescu/Agerpres

2021. július 24., 23:56

A címvédő második mérkőzését is győzelemmel zárta a bajnokságban, szombaton este a 87. percig kellett várni, hogy meglegyen a három pont az Academica Clinceni vendégeként.

2021. július 24., 23:56

A CFR játékosai a találkozó elején megpróbáltak hamar előnybe kerülni, de nem tudták gólra váltani kisebb lehetőségeiket, a lövések rendre elkerülték a kaput. Egy óra játékot követően szerzett vezetést Marius Șumudică csapata, Adrian Păun beadására

Claudiu Petrila érkezett, aki ismét betalált, ahogyan tette azt az előző fordulóban az FC U Craiova ellen.

Ezúttal azonban nem ért győzelmet a gólja, néhány perccel később ugyanis Ciprian Deac szabálytalansága miatt büntetőhöz jutott a Clinceni, amiből Cascini kiegyenlített.

A hajrában a CFR igyekezett a győztes találat megszerzésére, előbb Jonathan Rodriguez távolról a kapufát találta el, majd

a 87. percben Deac jóvá tette a hibáját, gólpasszt adott a hosszú saroknál üresen hagyott Iasmin Latovlevici-nek, aki közelről lőtt a hálóba.

Két mérkőzés után a kolozsvári együttes hibátlan az 1. Ligában, és készülhet a szerdán 20.30-tól kezdődő, a gibraltári Lincoln elleni hazai visszavágóra a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. 

Labdarúgó 1. Liga, 2. forduló:
Academica Clinceni–Kolozsvári CFR 1–2 (0–0)
Gólszerzők: Cascini (69., büntetőből), illetve Petrila (61.), Latovlevici (87.)
CFR: Bălgrădean – Manea, Cestor, Bouhenna (Ciobotariu, 22.), Latovlevici – Tahiri (Sigurjonsson, 46.), Rodriguez, Deac – A. Păun (Chipciu, 83.), Petrila, Debeljuh (Alibec, 70.). Edző: Marius Șumudică

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 2. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Itt a vége, eldőlt minden: a Gyergyói Hoki Klub nyerte az Erste Ligát

Hiába szerezte meg a vezetést a Csíkszeredai Sportklub, fordítani tudott a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzésén, és 4:2-es összesítéssel megnyerte a sorozatot. A piros-fehérek történetük során másodszor hódították el a trófeát.

Örömhír az FK Csíkszeredának: ideálisan indult a forduló a feljutás szempontjából

A Resicabányai CSM kétgólos vereséget szenvedett a Steauától a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában, ez pedig az FK Csíkszeredának kedvez, amely egy esetleges szombati diadallal bebiztosíthatja a helyét az élvonalban.

Székelyhon

Szörnyű tragédia nagypéntekre virradóan: bennégett egy utas a kamionnal ütköző személyautóban

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

`
Krónika

Elmaradt a húsvéti roham: üres szálláshelyek, leárazások, zárva tartó panziók Erdély-szerte

Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.

Krónika

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Főtér

Az USR beállt Nicușor Dan mögé, aztán a BEC kirúgta onnan…

… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.

Ez is érdekelheti

Ennél az egy pontnál több volt a Sepsi játékában

A vereségi sorozatát megszakította ugyan, de nincs sokkal beljebb a Sepsi OSK, miután döntetlent játszott az Aradi UTA otthonában. A mutatott játék viszont bizakodásra ad okot a folytatásra nézve.

Dorinel Munteanu: erős játékosaink vannak, akik elbírják a nyomást

Sorsdöntő mérkőzések következnek a Sepsi OSK számára, amely a kiesőzónába került a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Dorinel Munteanu együttese az ötödik fordulóban pénteken este az Aradi UTA otthonában vethet véget a vereségi sorozatának.

Öt döntő következik – a végsőkig küzdenek a Sepsi OSK-nál

A legnehezebb időszakát éli a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában. Az együttest a kiesés fenyegeti, a klubvezetés azonban pozitívan áll hozzá a kialakult helyzethez. A szurkolóknak azt üzenik, hogy a végsőkig bízzanak bennük.

Nem tolakodtak a nemzetközi klublicencért a Szuperligában

Még a mezőny fele sem rendelkezik az európai kupasorozatokban való induláshoz szükséges klublicenccel, ezt mindössze hét együttes kérvényezte és szerezte meg a labdarúgó Szuperligában.

Nincs megállás a lejtőn: két helyet rontott, a kiesés szélén a Sepsi OSK

Lezárult a labdarúgó Szuperliga rájátszásának 4. fordulója, amely újabb fájdalmas vereséget hozott a Sepsi OSK számára. A háromszéki csapat hazai pályán kapott ki 4–1-re a Farultól, így már csak két pont választja el az egyenes kieséstől a másodosztályba.

Nem tudta kihasználni az FCSB botlását a Kolozsvári CFR

Nagy reményekkel vágott neki a hétfő esti meccsnek a Kolozsvári CFR, amely a Bukaresti Rapid együttesét fogadta a felsőházi rájátszás 4. fordulójában. A házigazda már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, ám végül be kellett érnie egyetlen ponttal.

A Sepsi OSK-nál rá sem mernek nézni a tabellára, nagytakarításra készülnek

Újabb fájó vereséget szenvedett el a Sepsi OSK, ezúttal hazai pályán a Konstancai Farul ellen kapitulált Dorinel Munteanu csapata. A háromszékiek vezetőedzője nagytakarításra készül a klubon belül, míg Denis Haruț látni sem akarja a tabellát.

Kiütéses vereséggel tovább mélyült a válság a Sepsi OSK-nál

Hiába a vezetés és a mezőnyfölény az első félidőben, a fordulást követően teljesen más csapatok jöttek ki a pályára. A Sepsi OSK elszórakozta az előnyét és újabb súlyos vereséget szenvedett el, így a kiesőzónában maradt a Szuperligában.

Győzelmi kényszerben: menekülne a kiesőzónából a Sepsi OSK

Nagyon gyengén kezdte az alsóházi rájátszást a Sepsi OSK: a háromszéki csapat három vereséggel áll, és ezzel ideiglenesen visszacsúszott a kiesőzónába. Dorinel Munteanu együttese szombaton délután hazai pályán a Konstancai Farul ellen javíthat.

Kiesőzónába került a Sepsi OSK

Idegenben nyert a Jászvásári Poli a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában, és sikerével megelőzte a Sepsi OSK-t, amely a kiesőzónába került.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!