Az előző idényben mindkét gyimesi gárda a körzetiben szerepelt, a bajnokság átszervezése nyomán kaptak besorolást a megyeibe, és ezt a két egyesület vezetője korábban el is vállalta, de ahogy teltek a hetek, változott a helyzet.
Múlt héten mindkét csapat átiratban jelezte a bajnokságot szervező Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnél (HMLE), hogy csak a körzetiben tudják vállalni a szereplést. A HMLE hétfő délutánig adott haladékot a gyimesieknek, de egyik csapattól sem érkezett pozitív válasz.
Tankó János, a Gyimesfelsőloki Tatrosforrás SE vezetője elmondta, hogy több játékosuk külföldre ment dolgozni, a keret nagy részét pedig középiskolások teszik ki, így nem tudnak olyan csapatot kiállítani, amely ütné a megyei bajnokság szintjét.
A Gyimesbükki SE-nél hasonlók a gondok. Olteán Péter, a csapat vezetője nagyon sajnálja, hogy nem tudják vállalni a 4. Ligát.
„Két alapjátékosunk eligazolt, többen külföldre mentek dolgozni, ezért nem tudunk olyan csapatot kiállítani, amely meg tudná állni helyét a megyeiben. A megmaradt játékosok többsége nem lelkesedett a megyeiért, mert valószínűleg senkinek sem jó, ha minden mérkőzésen 6–7 gólos vereséget szenvedünk. Ha megengedik, részt veszünk a körzetiben” – mondta Olteán Péter.
Tamás Zoltán, a HMLE elnöke még hátfőn délután összehívta a szervezet vezetőtestületét, amely arról döntött, hogy módosul a keleti csoport lebonyolítása, illetve a fegyelmi bizottság elé terjesztette a kialakult helyzetet.
A fegyelmi bizottság kedden vagy szerdán hoz döntést az ügyben, ezt követően pedig a versenybizottság megtárgyalja, hogy a két gyimesi gárda indulhat-e vagy sem a Csík körzeti pontvadászatban.
– hangsúlyozta Tamás Zoltán.
A Hargita megyei 4. Liga keleti csoportjának mezőnye: Gyergyószárhegyi Bástya, Gyergyószentmiklósi VSK, Maroshévízi Pro Mureșul, Csíkszentdomokosi Garados, Csicsói Ezüstfenyő, Csíkszentsimoni Szefite, Csíkszentgyörgyi Fiság és Balánbányai Bányász.
Szeptember 9-én kezdődik a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság őszi idénye, amely nyolc vagy tízcsapatos lesz. Az 1. forduló tervezett programja: Csíkszentkirály–Szépvíz (11 óra), Csíkszentimre–Kozmás (14), Tusnádi Piliske–Csíkszentmihály (14), Csíkszentmárton–Tusnádfürdő (14). Ha a két gyimesi csapatot visszafogadják a bajnokságba, a két együttes egymás ellen játszik majd a nyitófordulóban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!