A zöld-fehéreknek ehhez a svájci Young Boys együttesét kellene kiejteniük a playoff-körben, az első mérkőzést szerdán este 10 órától Bernben, a visszavágót jövő héten Budapesten rendezik.
Az idén nyártól az osztrák Peter Stöger vezetőedző által irányított Ferencváros az előző fordulóban bravúrral jutott túl az esélyesebbnek vélt Slavia Prágán (a 2–0-s hazai győzelem után 1–0-ra kapott ki idegenben), miközben a Young Boys az idegenbeli 1–1-es döntetlen után otthon 3–1-es sikerrel búcsúztatta a Kolozsvári CFR-t.
A Fradi a svájciak ellen sem számít első számú favoritnak, ám az együttes már a tavalyi kiírásban és idén is bebizonyította, hogy képes felülmúlni jobban rangsorolt riválisait.
A Ferencváros számára óriási a tét ebben a párharcban, hiszen a Bajnokok Ligája főtáblájára jutás esetén 15,64 millió eurós pénzdíjban részesül, míg a vesztes – amely az Európa Liga csoportkörben folytatja – lényegesen alacsonyabb összeget, 3,63 millió eurót kap az európai szövetségtől. Az anyagiak terén utóbbi sorozathoz közel áll az idén bevezetett Konferencia Liga, amelyben 2,94 milliót kapnak a csoportkörbe jutott csapatok.
A legutóbbi szezonban a svájciak a nyolcaddöntőig jutottak az Európa-ligában, a Ferencváros pedig csoportkörös volt a BL-ben.
A házigazdák az alsóbb osztályú FC Littau 4–1-es legyőzésével melegítettek a BL-selejtezőre, ezzel a legjobb 32 közé kerültek a svájci kupában. Az FTC ugyancsak 4–1-re győzött a Mezőkövesd ellen az OTP Bank Liga harmadik fordulójában.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!