Az ötletet Lucian Ionescu, a fővárosi klub imázsigazgatója vetette fel, javaslatát azzal magyarázva, hogy a két klub 1940-ben egymás ellen kellett volna játssza a Közép-európai Kupa-döntőjét, amely azonban a második világháború kitörése miatt elmaradt.
„Lehetséges, hogy akkor a giulești-i együttes lett volna az első román csapat, amely megnyeri az egyik európai kupatrófeát” – közölte Lucian Ionescu a Metropola TV-nek adott nyilatkozatában.
A szakember úgy fogalmazott, fényes megnyitót szeretnének tartani az új arénában, amelyet igazán méltó mérkőzéssel avatnának fel. Hozzátette, személyes ötletét egyelőre nem tárgyalták meg a klubon belül, de jövőben remek alkalom lenne a régmultról elmaradt találkozó megrendezésére.
A másodosztályban a feljutásért küzdő Rapid azt tervezi, hogy a csapat jövő év augusztusában hivatalos mérkőzést játszhat az új stadionban – reményeik szerint már az élvonalban.
Szokatlan és feszültségektől sem mentes jelenetek zajlottak le múlt hétvégén Karcfalván, a Felcsík SK–Gyergyószentmiklósi ISK U15-ös korosztályú hokidöntőn. A szülők egy része a játékvezetőknek esett volna, a biztonságiaknak kellett közbelépniük.
A végjátékban kapcsolt rá a Csíkszeredai Sportklub, amikor a Gyergyói Hoki Klub már hárommal vezetett, így ők kerültek közelebb, hogy megnyerjék a jégkorong Erste Liga idei kiírását.
Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórházban, a másik Bârladon.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!