HIRDETÉS

A felsőházra hajtanak a medgyesiek

Fotó: csgazmetan.ro

2021. január 24., 20:47

Mindhárom pontot otthon tartotta a Medgyesi Gaz Metan a Jászvásári Poli ellen a labdarúgó 1. Liga 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2021. január 24., 20:47

Az erdélyi együttes az első játékrész közepén alapozta meg a győzelmét, amikor kétszer volt eredményes. A folytatásban mindkét oldalon nagy helyzetek maradtak ki, majd a vendégek tíz perccel a vége előtt szépítettek, az egyenlítés azonban már nem sikerült, pedig megvoltak erre a lehetőségeik.

HIRDETÉS

A Gaz Metan sorozatban a harmadik hazai találkozóját nyerte meg, és remekül kezdte az évet, hiszen három mérkőzéséből hét pontot gyűjtött, ezzel három pontra került a felsőházi rájátszást érő hatodik helytől. Ellenben a Poli idén mindössze egy pontot szerzett, és a bajnokság sereghajtója lett.

Labdarúgó 1. Liga, 18. forduló:
Medgyesi Gaz Metan–Jászvásári Poli 2–1 (2–0).
Gólszerzők: Nițu (20.), Valente (23.), illetve Djuranovic (83.).

Korábban:
Aradi UTA–FC Argeș 1–2 ,
Sepsi OSK–Astra Giurgiu 4–1,
FCSB–FC Voluntari 2–1,
Chindia–Clinceni 2–1,
U Craiova–FC Viitorul 1–1.

A további program:
vasárnap
20.00 FC Botoșani–Dinamo.
hétfő
20.30 FC Hermannstadt–Kolozsvári CFR.

Az állás:
1. FCSB 18 13-2-3 44:18 41
2. CFR 17 11-4-2 22:7 37
3. U Craiova 18 10-5-3 21:11 35
4. Sepsi OSK 18 8-7-3 28:15 31
5. Chindia 18 7-6-5 16:14 27
6. Clinceni 18 6-8-4 17:13 26
--------------------------------------------
7. Viitorul 18 5-8-5 24:23 23
8. Medgyes 18 7-2-9 24:28 23
9. Botoșani 17 5-6-6 22:23 21
10. UTA 18 5-6-7 15:27 21 
11. Dinamo 17 5-4-8 20:19 19
12. FC Argeș 18 4-6-8 18:26 18
13. Astra 18 4-5-9 23:29 17
--------------------------------------------
14. Hermannstadt 17 3-7-7 17:25 16
15. Voluntari 18 4-3-11 21:30 15
16. Jászvásári Poli 18 4-3-11 16:39 15
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Az edzőtáborban rúgták ki a Sepsi OSK volt edzőjét

Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.

Pénzügyi válság sújtja a Szuperligát, már négy klub került a padlóra

Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Krónika

Tánczos Barna a Krónikának az „elhalasztott” nyugdíjemelésről, a közös teherviselés szükségességéről

A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.

Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Ez is érdekelheti

Dél-Koreából és a másodosztályból erősített a Sepsi OSK

Két új labdarúgó érkezését jelentette be szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a kerethez csatlakozott Sebastian Mailat, valamint a fiatal, korosztályos válogatott Giovani Ghimfuș.

Ismerjük a Szuperliga újévi első fordulójának menetrendjét

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga első újévi, az alapszakasz 22. fordulójának menetrendjét. A mérkőzéseket január 17. és 20. között rendezik.

Szuperliga: a legtöbben Törökországban, de itthon is edzőtáboroznak

A labdarúgó Szuperliga csapatainak több mint fele Törökországban tartja téli edzőtáborát, három klub más külföldi helyszínt választott, néhányan pedig az országban maradnak.

Kiszámolta a számítógép, kik kerülnek a Szuperliga felsőházi rájátszásába

Szerinte már öt együttes ott van a labdarúgó Szuperliga play-offjában. Milyen esélyt látnak a statisztikusok, hogy a Sepsi OSK is az érmes helyekért harcoljon?

Ötödször a játéknap csapatában a Sepsi OSK hátvédje

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga idei utolsó, 21. fordulójának csapatát, amelyben a Sepsi OSK egy játékosa is helyet kapott.

Fordulónként legalább egy gólt lőttek az U21-es játékosok az élvonalban

Az ifjúsági, U21-es szabály 2016-os bevezetése óta először fordult elő, hogy legalább egy fiatal játékos gólt szerzett minden fordulóban a téli szünetig a hazai labdarúgó élvonalban.

Megmenekült az eltiltástól Cosmin Matei

Fellélegezhet a Sepsi OSK alapembere, Cosmin Matei pert nyert a doppingügyében, így eltörölték a hat hónapos felfüggesztését.

A címvédő a nyertese, a Sepsi OSK a vesztese a Szuperliga idei utolsó fordulójának

Lejátszották az utolsó mérkőzéseket ebben az évben a labdarúgó Szuperligában, a csapatok rövid téli szünetre vonultak. A szoros élmezőnyben a címvédő FCSB utolérte a listavezető Kolozsvári U-t, míg a Sepsi OSK kiszorult a legjobb hatból.

BL-főtáblás csapattal és volt kapusával is találkozik a Sepsi OSK

Rövid pihenő után az új év elején a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat küldöttsége törökországi edzőtáborba vonul, ahol három felkészülési mérkőzést játszik.

Megállapodott alapemberével a folytatásról a Sepsi OSK

Újabb meghatározó játékossal egyezett meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Cosmin Matei 2026 nyaráig írt alá, az új megállapodás egy éves hosszabbítási opciót is tartalmaz.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!