HIRDETÉS

A Dinamo ellen is vezetett a szünetben, aztán újra megtorpant a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

Csakúgy, mint az első két bajnoki meccsén, a Dinamo ellen is megszerezte a vezetést a Sepsi OSK, azonban a második félidőben újra visszaesett a teljesítménye, ezúttal pedig a győzelmet is elszalasztotta.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Nagy volt az érdeklődés a Szuperliga 3. fordulójában rendezett szombat késő esti mérkőzés iránt, a Sepsi OSK Aréna lelátóin 6550 néző foglalt helyet, köztük nagyjából 150 bukaresti drukker, akik az elején és a meccs folyamán is többször magyarellenes rigmusokat skandáltak.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Az első nagy lehetőség a fővárosiaké volt, a 9. percben Abdallah lépett ki a hazai védők közül, Niczuly nagyot kellett védjen. Ezután magához vette az irányítást a Sepsi, Matei került helyzetbe, de a lövése a védő lábán megpattanva elkerülte a kaput.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Hamarosan újra a Dinamo veszélyeztetett, szabadrúgás után Homawoo ollózása kevéssel ment mellé. A vezető találatot mégis a székelyföldi együttes szerezte meg, az első félóra végén Oteliță pontos beadását Ștefan közelről kapásból vágta a hálóba.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Ezt követően is támadásban maradtak a hazaiak, beszorították az ellenfelet, de nem sikerült növelni az előnyt. A szünet előtt a vendégeknek megvolt a lehetőségük az egyenlítésre, ismét Abdallah volt a befejező, azonban nem találta el jól a labdát.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Megváltozott a játék képe a folytatásban, többet kezdeményezett a Dinamo, és a 61. percben nagy lehetősége volt az egyenlítésre, Abdallah ezúttal is pontatlan volt, a felső lécet találta el. A következő helyzetüket viszont már gólra váltották, negyedórával a vége előtt a sepsiszentgyörgyiek helyezkedési hibáját kihasználva a csereként beállt, fiatal Neagu talált be.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A végére nem tudott ritmust váltani a Sepsi OSK, amely tehetetlen és veszélytelen volt támadásban, kaput eltaláló lövése sem volt a második félidőben, de a lefújásig a bukaresti gárda sem tudott kialakítani újabb helyzetet.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Maradt az 1–1-es döntetlen, amivel megszakadt Bernd Storck csapatának győzelmi sorozata a szezonkezdeten. A következő fordulóban a háromszékiek újabb bukaresti együttessel találkoznak, augusztus 5-én, hétfőn 22 órától a Bukaresti Rapid otthonában játszanak.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Videó: Prima Sport

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo 1–1 (1–0).

Gólszerzők: Ștefan (29.), illetve Neagu (74.).
Sepsi OSK: Niczuly – Ciobotariu, Ninaj, Ștefan – Oteliță, Alimi, Sota, Varga (Neskovic, 61.) – Matei (Drăghiceanu, 80.), Kallaku (Breij, 81.) – Coman. Vezetőedző: Bernd Storck.
Dinamo: Golubovic – Costin (Sivis, 62.), Boateng, Homawoo, Opruț – Milanov (Bani, 62.), Gnahore, Cîrjan – Abdallah (Bordușanu, 84.), Selmani, Politic (Neagu, 72.). Vezetőedző: Zeljko Kopic.

Portugál duplával nyert idegenben a Gloria Buzău

A játéknap első mérkőzésén az újonc Gloria Buzău megszerezte az első győzelmét a bajnokságban, miután 2–1-re nyert a Jászvásári Poli otthonában. A házigazdák jobban kezdtek és a 29. percben egy szabadrúgás után előnybe kerültek, majd az első félidő hosszabbításában büntetőhöz jutottak, ezt azonban kihagyták. Kétgólos vezetés helyett pedig a szünet előtt a vendégek Ricardo Matos ollózós találatával kiegyenlítettek. A portugál támadó ráadásul a második félidő elején duplázott, ezzel a Gloria fordított, és a végéig kihúzta kapott gól nélkül, habár a Poli nyomás alá helyezte a kapuját.

Videó: Orange Sport

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló:
Jászvásári Poli–Gloria Buzău 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Roman (29.), illetve Matos (45+12., 52.).

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 3. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Alacsonyabb szintről az élvonalba: tobzódnak a kisebb osztályból érkezők a Szuperligában

A nyári átigazolási időszak lejártával kiderült, a Szuperliga mezőnyében több olyan csapat is akad, amely az alsóbb ligákból halászgatott új játékosokat magának.

Szokatlan nyugalom a Szuperligában, Ilyés Róbert az edzők toplistáján

A román labdarúgásban megszokhattuk, hogy az idény eleje rendre a menesztések és lemondások időszaka. A Szuperliga idei kiírásában azonban ez másképp alakult: a bajnokság első nyolc fordulójában mindössze egy edzői változás történt.

Egymást érték a bejelentések – felfrissítette keretét a Kolozsvári CFR

Nagy volt a játékosmozgás a bajnoki szünetben a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának háza táján. Sok játékostól megváltak, helyettük pedig jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballisták érkeznek.

Sietnie kell, aki jegyet akar venni az FK Csíkszereda FCSB elleni találkozójára

Csütörtökön délután 14 órakor kezdődik a jegyárusítás az FK Csíkszereda következő hazai mérkőzésére, amelyen a székelyföldiek a bajnoki címvédő FCSB-t fogadják a Szuperliga alapszakaszának 9. fordulójában. A találkozót vasárnap 21 órától rendezik.

Átrendeződtek a csapatok a Szuperligában – közel 10 millió euró ment el igazolásokra

Közel tízmillió eurót költöttek a román élvonalbeli csapatok a 2025-ös nyári átigazolási időszakban. A legnagyobb beruházást az Universitatea Craiova vállalta magára, míg más klubok inkább visszafogottabb stratégiát követtek.

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A címvédőt vasárnap, újonc társát hétfőn fogadja az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga 10. fordulójának napokra és órákra lebontott programját. A bajnoki címvédő FCSB elleni hétvégi mérkőzés után az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon, szeptember 22-én fogadja a Bukaresti Metaloglobust.

A fővárosban nem tartanak rá igényt, Kolozsváron kötött ki az FK Csíkszereda neveltje

Újra kölcsönadták az FK Csíkszeredánál nevelkedett Omar El-Sawyt. Klubja, a Bukaresti Rapid megegyezett a Kolozsvári U-val, a fiatal középpályás a jelenlegi szezon végéig fekete-fehérben játszik.

Ott büntetik az FK Csíkszeredát, ahol érik

Mozgalmas pályán és azon kívüli időszakot tudhat maga mögött az FK Csíkszereda. Minden a Rapid elleni VIP-incidenssel kezdődött, majd hatósági és sportszankciók következtek, újabban pedig Ferenczi János és Bödő Zoltán Efraim is eltiltást kapott.

Nagy fogás, korábbi BL-győztest szerződtetett a Kolozsvári CFR

Nagynevű játékossal kötött megállapodást a Kolozsvári CFR, a korábbi francia válogatott védő, Kurt Zouma, a Chelsea és a West Ham meghatározó labdarúgója a kincses város csapatánál folytatja pályafutását.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!