A székelyföldi lányok Székesfehérváron vendégszerepeltek, ahol egygólos győzelmet arattak. A találkozót követően Kollár Péter, az FK Csíkszereda vezetőedzője a következőket nyilatkozta az FK Csíkszereda honlapjának: „A letámadásaink jól sikerültek, kicsit jobban mozogtunk, több veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára. De még mindig rengeteg a pontatlanság, és ki nem kényszerített hibánk is volt több. Remélhetőleg napra-napra, hétről-hétre sikerül előrelépni, mert nagyon sok van a lányokban, és én hiszek bennük”.
Ez volt az FK Csíkszereda női csapatának második felkészülési mérkőzése idén nyáron, az elsőn 2–0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémia együttesétől. A csíki lányok szombaton a Budaörs ellen zárják a magyarországi edzőmeccsek sorát.
Az elmúlt szezonban a Puskás Akadémia a 4., a Fehérvár FC pedig a 9. helyen végzett a magyar élvonalbeli labdarúgó bajnokságban. A Budaörs idén jutott fel az augusztus 19-én rajtoló a Simple Női Ligába.
A román labdarúgó 1. Liga küzdelemsorozata a tervek szerint augusztus 26-án kezdődik.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!