A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Ciprussal június 4-én, míg Írországgal négy nappal később találkozik Marco Rossi szövetségi kapitány kilenc meccs óta veretlen együttese.
„Mindkét mérkőzés helyszíne várhatóan az újpesti Szusza Ferenc Stadion lesz. A két ellenfél ragaszkodott a fővárosi helyszínhez, az Európa-bajnokság miatt több budapesti stadiont is lefoglalt az UEFA edzések céljából erre az időszakra” – olvasható a tájékoztatóban.
– fogalmazott az MLSZ honlapján Marco Rossi szövetségi kapitány, aki szerint az is fontos volt, hogy két eltérő stílusban játszó rivális ellen lépjenek pályára.
Ciprus néhány napja döntetlent ért el az Eb-résztvevő Szlovákia ellen, a vb-döntős horvátoktól pedig mindössze egy góllal kapott ki, míg Szlovéniát legyőzte. Írország az Eb-pótselejtezőben tizenegyesekkel maradt alul Szlovákiával szemben, a vb-selejtezőket pedig Szerbia és Luxemburg ellen két vereséggel kezdte. Előbbi a 100., utóbbi 42. a világranglistán, melyen Magyarország a 40. helyet foglalja el.
Az olasz szakvezető azért nem akart túl erős ellenfeleket, mert szerinte egy esetleges komolyabb vereséggel kifejezetten rossz lenne nekivágni az Európa-bajnokságnak, miközben az egyik legfontosabb a felkészülés során, hogy a csapat minden tagjának meglegyen a kellő önbizalma.
Az MLSZ tájékoztatása szerint a válogatott programja még nem végleges, annak részleteit a koronavírus-járvány is módosíthatja, de várhatóan az OTP Bank Liga május 8-i befejezését követően egy héttel találkoznak a keret itthon játszó tagjai Telkiben, míg a légiósok saját bajnokságuk végeztével csatlakoznak majd az összetartáshoz. Ezt követően május végén elutazna a csapat Ausztriába egyhetes edzőtáborba, Rossi pedig ott hirdeti ki végleges keretét a kontinensviadalra.
A magyarok az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, míg június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!