Hirdetés

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Malomfalva magabiztos győzelmet aratott a Homoródalmás ellen
Fotó: László Ildikó

2025. november 11., 14:13

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

2025. november 11., 14:13

Az elmúlt hétvégén a rangadót Szentábrahámon játszották, ahol a harmadik helyezett hazaiak az élen álló Parajdot látták vendégül. A találkozó nagy részét a két tizenhatos között játszották le, többnyire mezőnyjátékban csordogált a meccs, de az első játékrészben három kapuralövés három gólt eredményezett.

Hirdetés

Miután ezekből kettőt a vendégek jegyeztek, így megnyerték a mérkőzést, egyben megszerezték az őszi bajnoki címet az 5. Ligában.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A címvédő, a Lövéte ugyanis nem kis meglepetésre vereséget szenvedett az utolsó helyezett, a Farcád otthonában. Igaz, hogy nem tudtak teljes kerettel elutazni erre a meccsre, de nagyon sok helyzetet kihagytak, háromszor a kapufát találták el, büntetőből sem találtak be.

Csapatvezetőjük bevallása szerint, másnap reggelig is játszhattak volna, úgysem nyertek volna.

Az 5. Liga mezőnyének ezzel lejárt az odavágók sora, de számukra még hátra van egy kör a Román Kupából, amit még a soron következő hétvégén letudnak.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A másik csoportban is született meglepetés: Korondról hozta el mind a három pontot a Kápolnás.

Az élen álló két együttes a Zetelaka II. és az Alsósófalva nyert, így érdekesnek ígérkezik az egymás közötti meccsük, melyet a soron következő fordulóban rendeznek.

A 6. Ligában még két játéknap maradt hátra az őszi idényből.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Labdarúgás, Udvarhely körzeti, 11. forduló

5 Liga

Malomfalva–Homoródalmás 6–1 (4–0).
Gólszerzők: Simó Róbert (20.), Gudor Elemér (23., 43.), Magyari Dániel (44.), Sinka-Piros Attila (65.), Lakatos Zalán (80.), illetve Molnár Márk (85.).

Máréfalva–Székelyvarság 1–4 (0–2).
Gólszerzők: Péter Imre (59.), illetve Szász Kálmán (26.), Mátyás István Adolf (36.), Bálint Vencel (62.), Varga Ákos Péter (80.).
Kiállítva: Varga Ákos Péter (90.).

Farkaslaka–Székelyszentlélek 1–3 (1–1).
Gólszerzők: Fancsali Levente (11.), illetve Miklós Levente (28., 49.), Györgydeák Csaba (72.).

Farcád–Lövéte 1–0 (1–0).
Gólszerző: Molnár Károly (44.).
Kiállítva: Józsa Sándor (80.), illetve Lázár Magor (80.).

Szentábrahám–Parajd 1–2 (1–2).
Gólszerzők: Boda Krisztián (7.), illetve Ungvári Bence (16.), László Csaba (44.).

Az Oklánd szabadnapos volt.

5. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Parajdi SK Parajdi SK
10
9
0
1
35-10
27
2
Lövéte Lövéte
10
7
2
1
36-5
23
3
Szentábrahám Szentábrahám
10
6
1
3
35-21
19
4
Oklánd Oklánd
10
5
1
4
29-27
16
5
Homoródalmási Homoród Homoródalmás
10
5
1
4
21-23
16
6
Szentlélek Szentlélek
10
4
1
5
20-21
13
7
Varság Varság
10
3
4
3
18-20
13
8
Máréfalva Máréfalva
10
3
0
7
15-26
9
9
Malomfalva Malomfalva
10
3
0
7
24-36
9
10
Farcád Farcád
10
2
2
6
10-31
8
11
Farkaslaki SE Farkaslaka
10
2
0
8
11-34
6

6. Liga

Bögöz–Homoródszentpál 2–1 (0–1).
Gólszerzők: Péter Csaba (60.), Forgaci Zsolt (70.), illetve Egyed Csongor (13.).

Gagy–Zetelaka II. 0–3 (0–1).
Gólszerzők: Boros Imre (44.), Simma Csanád (76.), Simma Emil (84.).

Korond–Kápolnás 2–3 (1–0).
Gólszerzők: Páll Tibor (32.), Varga György (68.), illetve Both Tamás (54.), György Máté (85., 87.).

Siménfalva–Etéd 3–1 (2–0).
Gólszerzők: Tarcsafalvi Lóránt (26.), Péter Csaba (30.), Pálfi Attila (84.), illetve Híjú László (70.).

Nagygalambfalva–Alsósófalva 0–1 (0–0).
Gólszerzők: Károly Levente (85.).

Csekefalva–Kobátfalva 0–1 (0–0).
Gólszerzők: Somai Sándor (51.).

Bogárfalva–Homoródszentpéter 4–2 (2–0).
Gólszerzők: Gábor Attila (7., 72.), Sándor Botond Tamás (16.), illetve Zoltán Csaba (84.), Serbán Lajos (90.).

6. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Zetelaka II. Zeteleka
11
10
0
1
45-11
30
2
Alsósófalva Alsósófalva
11
8
3
0
30-12
27
3
Kobátfalva Kobátfalva
11
8
0
3
26-13
24
4
Kápolnás Kápolnás
11
6
4
1
43-27
22
5
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
11
7
0
4
32-18
21
6
Csekefalva Csekefalva
11
5
3
3
27-13
18
7
Gagy Gagy
11
5
1
5
26-16
16
8
Siménfalva Siménfalva
11
4
1
6
17-36
13
9
Homoródszentpál Homoródszentpál
11
3
3
5
18-25
12
10
Bogárfalva Bogárfalva
11
4
0
7
14-27
12
11
Bögöz Bögöz
11
3
0
8
22-41
9
12
Nagygalambfalva Galambfalva
11
2
2
7
17-29
8
13
Homoródszentpéter Szentpéter
11
1
3
7
20-46
6
14
Etéd Etéd
11
0
2
9
12-35
2
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvetné a lábát a Szuperligában a két székelyföldi klub – kik lehetnek a legfőbb vetélytársaik?

A labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának rajtja előtt egyértelműnek tűnik, hogy az újonc Sepsi OSK és az FK Csíkszereda számára az elsődleges cél a biztos bennmaradás kiharcolása lesz. Nézzük, milyenek az erőviszonyok az élvonal mezőnyében.

Döntetlennel hangolt a bajnoki rajtra a Sepsi OSK

Utolsó felkészülési mérkőzését vívta a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtja előtt. Ovidiu Burcă együttese a másodosztályú Marosvásárhelyi ASA ellen 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán.

Székelyhon

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

`
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Krónika

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Ez is érdekelheti

Hajszálra volt a bajnoki címtől, jubileumot ünnepel a Tusnádi Piliske

Négy év szünet után 2023-ban indult újra a Tusnádi Piliske, amely idén fennállásának 70. évfordulóját ünnepli. A csapat egy bajnoki ezüstéremmel és történelmi kupaszerepléssel tette emlékezetessé a jubileumi idényt.

Szépvízi focirecept: rutinos játékosok és saját nevelésű fiatalok

Bajnoki címmel zárta a szezont a Szépvízi MÜ, ám a klub nem él a 4. Ligás indulás lehetőségével. László Barna csapatvezető szerint a következő időszakban is az utánpótlás fejlesztése élvez elsőbbséget.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mindent meccset lejátszottak az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Az 5. Liga már hetekkel ezelőtt véget ért, ezúttal a 6. Ligában rendezték az utolsó játéknapot ebben az idényben az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban.

Zetelaka fiókcsapata nyerte az Udvarhely körzeti 6. Ligáját

Egy fordulóval az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájának vége előtt a Zetelaka II. hazai környezetben megverte a második helyezett Alsósófalvát, így előnyük behozhatatlan lett.

A Szépvíz nem hibázott, megnyerte a Csík körzeti bajnokságot (videóval)

Hazai sikerrel biztosította be bajnoki címét a Szépvízi MÜ a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában. A Gyimesbükki SE a Fiság legyőzésével megszerezte a bronzérmet.

A Csíkszentsimon duplázna, a Szépvíz bajnok lenne

Mozgalmas vasárnap vár a Hargita megyei amatőr labdarúgásra: Székelykeresztúron a Román Kupa megyei döntőjét rendezik, míg a csíkszéki 5. Ligában az utolsó forduló határoz a bajnoki cím és a bronzérem sorsáról.

Parajd átvette az aranyérmeket, jön a 6. Liga rangadója az Udvarhely körzetiben

A harmadik helyezett Szentábrahám nem jelent meg Parajdon, így a baráti meccset követően adták át az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei aranyérmeit. A másik csoportban Zetelaka II. megerősítheti az első pozícióját.

A Szépvíz fordított Tusnádon, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában kiéleződött a bajnoki verseny, miután a Szépvíz fordítani tudott Tusnádon. A 6. Ligában a már bajnok Lázárfalva újabb győzelmet aratott, a Kozmás és a Szentmihály pedig kétszer is összecsapott a hétvégén.

A Tusnádi Piliske révbe érhet a Csík körzetiben

Az utolsó előtti fordulót rendezik a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol az éllovas Tusnádi Piliske előnye 4 pont a második helyezett Szépvízi MÜ előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!