HIRDETÉS

A büntetőthriller hőse

Bordás Dániel, az FK Csíkszereda alföldi kapusa
Fotó: Halmágyi Zsolt

2018. november 06., 13:38

A harmadosztályban szereplő FK Csíkszereda tizenegyesekkel kiejtette a labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében az ország egyik legjelentősebb együttesét, a Bukaresti Dinamót. A találkozó hőse a csíkiak kapusa, Bordás Dániel volt, aki egymás után négy büntetőt védett ki.

2018. november 06., 13:38

A büntetőpárbaj utolsó lövéseinél lépett elő főszereplővé Bordás Dániel kapus, aki kivédte a Dinamo nyolcadik, kilencedik és tizedik tizenegyesét. Utóbbit megismételtette a játékvezető, a belga Kino Delorge rúgását másodszor is hárította a csíkiak hálóőre. Pályafutásáról és erről a nagyszerű teljesítményről faggattuk.

– Hol ismerkedett meg a labdarúgással, kik voltak az edzői?

– Hétéves koromban léptem be először az öltözőbe Tótkomlóson, ahol édesapám volt az edző, és ott örök szerelmet kötöttem a labdarúgással. Általános iskola alatt Nagyszénáson és Orosházán fociztam, a gimnáziumot Budapesten kezdtem, és a Grund FC-ben folytattam. Innen kerültem Újpestre, ahol négy csodálatos évet tölthettem el, ez meghatározó része volt az életemnek.

Kapcsolódó

Újpestről hazavitt az utam Orosházára, az NB II-ben, majd az NB III-ban szerepeltünk, de sajnos a csapat feloszlott, és én Hódmezővásárhelyre kerültem. Onnan igazoltam az FK Csíkszeredához. Nagyon sok edző keze alatt megfordultam, lehet, fel sem tudnám sorolni az összeset.

A kapusedzőimmel mai napig tartom a kapcsolatot, az első természetesen édesapám volt. Orosházán, általános iskolás koromban az akkori NBI/B-s felnőtt csapattal edzettem, Such András kezei alatt alakultam, akinek ezúton is mielőbbi felépülést kívánok. Újpesten az utánpótlásban Koszta Jánossal, míg a felnőtt csapatban Pálinkás Andrással, Orosházán Tóth Istvánnal, Hódmezővásárhelyen Kovács Krisztiánnal és C. Molnár Lászlóval dolgozhattam együtt, Csíkszeredában pedig jelenleg Fekete Károly a kapusedzőm.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

– Készültek a büntetőpárbajra?

– Külön nem készültünk a büntetőkre, a meccs előtt egyeztettünk, hogy ki hova szokta rúgni. A végén, amikor már mindenki elkönyvelte a továbbjutást, a játékvezetők megismételtették a rúgást a fővárosi játékossal, mondván, hogy eljöttem a gólvonalról. Ekkor

úgy döntöttem, hogy nem változtatok, ugyanoda megyek. Ha a játékos változtat, legyen az ő sikere, ne az én kudarcom. Szerencsére nem változtatott.
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

– Korábban volt már Székelyföldön?

– Eddig még nem jártam Erdélyben, de amikor a határt átlépve közeledtem Szereda felé, és minden magyarul volt kiírva, akkor éreztem, hogy nagyon jó helyre jövök. Segítőkészek voltak velem, és a közös nyelv révén a beilleszkedés is könnyen ment. Sérülten érkeztem a klubhoz, ezért nagyon jólesett, hogy bíztak bennem és mindenben támogattak.

Örülök, hogy ilyen történelmi pillanattal lehettem gazdagabb. Már azzal nyertünk, hogy idáig eljutottunk, de amikor elkezdődött a mérkőzés, ott már csak a játékkal foglalkoztunk, hogy mindent megtegyünk a városért, a magyarokért és minden egyes emberért, aki nekünk szorított.

Elképesztő hangulat volt a kupameccsen, nagyszerűen drukkoltak a szurkolóink, ami hatalmas lökést adott a csapatnak.

HIRDETÉS

– Védett már ehhez hasonló büntetőpárbajban?

– Az eddigi legemlékezetesebb meccsem egy NB I-es mérkőzés volt Nyíregyházán. Akkor az volt a legszebb pillanat az életemben, és most ez a mérkőzés is felért melléje, lehet, meg is előzte picit. Ilyen büntetőpárbajban soha nem volt részem, és valószínűleg nem is lesz még egy.

A meccs végén, amikor a székely himnusz éneklése közben elcsuklik az ember hangja, az leírhatatlan. Megtiszteltetés ennek a klubnak és ennek a történelmi pillanatnak a részese lenni.

– A közösségi oldalra felkerült egy fotó, amely a csicsói falutáblánál készült...

– Csicsó a beceneve a családunknak, édesapámnak és a bátyámnak is. Szüleim korábban a Dunántúlon, Hőgyészen éltek, ahol a völgyet Csicsónak hívják.

Amikor az Alföldre költöztek, édesapám sokat mesélt arról helyről, ezért ráragadt a Csicsó név. Amikor megláttam, hogy Csíkcsicsóban edzünk, nem hittem a szememnek.

•  Fotó: Instagram/Bordás Dániel Galéria

Fotó: Instagram/Bordás Dániel

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

Hol csúszott be a hiba, amiért a Sepsi OSK elveszítette a pontot?

Sokatmondó, hogy a szakszövetség fegyelmi bizottsága elhúzta a döntés meghozatalát, amellyel a Chindia Târgoviște zöld asztalnál megnyerte a labdarúgó 2. Liga meccsét a Sepsi OSK ellen.

Pocsék formában, mégis toronymagas esélyesként: az FCSB a bajnoki cím fő várományosa

A Nemzetközi Sporttanulmányok Központja (CIES) 29 európai bajnokságot vizsgált meg, köztük a román Szuperligát is. Az elemzés szerint a címvédő FCSB gyenge formája ellenére is nagy favorit a bajnoki címre: 47,9 százalékos esélyt adnak neki a szakértők.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!