A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a második forduló ideális csapatát, amelyben hárman is helyet kaptak az FC Argeș Pitești elleni kiütéses győzelem után. Az első játéknapot követően ketten szerepeltek az álomcsapatban.
A legjobbak között szerepel a szentgyörgyiek csapatkapitánya, Bogdan Mitrea, aki remekül irányította a piros-fehérek védelmét a hétvégi összecsapáson, illetve ő szerezte csapata második találatát.
Szintén a védelembe válogatták be Andres Dumitrescu-t, aki Cristiano Bergodi irányítása alatt kulcsfontosságú játékosa lett a Sepsi OSK-nak, illetve az FC Argeș Pitești elleni összecsapás során is remekül teljesített a kilencven perc leforgása alatt.
Nem maradhatott ki az álomcsapatból Cosmin Matei sem, aki a második játékrész elején büntetőből szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd negyedórával később kiosztott egy gólpasszt, ezzel oroszlánrészt vállalva a 4–0-s győzelemből. Az összecsapás legjobbjának szintén a 30 éves román labdarúgót választották, aki hetven percet kapott Cristiano Bergodi edzőtől.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!