Az eddig lejárt kilenc fordulóban alig egy győzelem és egy döntetlen, valamint hét vereség szerepel a Szatmárnémeti VSK neve mellett, így négy ponttal a 21., utolsó előtti helyet foglalják el a 2. Liga tabelláján. A csapat zsinórban hat vereséggel kezdte a bajnokságot, több mérkőzésen is nagy arányban maradt alul. Aztán megtörték a rossz a sorozatot, sikerült győzni is, ám a legutóbbi fordulóban ismét becsúszott egy többgólos kudarc.
„Úgy érzem, hogy a csapat még keresi a helyét a bajnokságban. Látszik, hogy mennyire kijön a különbség a harmadosztály és a 2. Liga között.
– mutatott rá a Székely Sport megkeresésére Magyari Szilárd.
Kiemelte, a rengeteg változás is befolyásolta az együttes teljesítményét, hiszen tizenöt új játékos érkezett, őket pedig fokozatosan be kell építeni. „Csak az utóbbi három meccsen volt nagyjából ugyanaz a kezdő.
– jegyezte meg a farkaslaki származású támadó.
Magyari Szilárd elmondta, nyilván csalódottak az eredmények miatt, egyre bosszantóbb és nehezebb ezeket kezelni. „Nem azzal van a probléma, hogy veszítünk, csak ne ilyen különbségekkel, ez a legidegesítőbb számunkra. Az elején több meccsen sem volt rossz a játékunk, például a Sepsi OSK ellen, végül mégis kikaptunk”.
A sorozatos vereségek miatt elkerülhetetlen volt az edzőcsere, a klubbal a feljutást kiharcoló Botos Sándort menesztették, helyette Ritli Zoltán vezetőedző és Bogdan Lobonț technikai igazgató készítik fel az együttest. Az új szakmai stáb próbál több mindenen változtatni és felrázni a társaságot.
A székelyföldi labdarúgó meglátása szerint erőnlétileg nagyon sokat kell előre lépni, de mentálisan is, hogy százszázalékban fókuszáljanak végig a meccsekre.
Megemlítette, hogy még az első fordulóban a Resicabányai CSM ellen vezettek idegenben, de aztán az utolsó húsz percben kaptak két gólt és veszítettek.
„A Metalul Buzău elleni mérkőzésre lehet alapozni, ezt a teljesítményt kellene továbbvinni. Nem egy olyan csapat ellen játszottunk, amely a kiesés ellen harcol, hanem a 2. Ligában meghatározó együttesnek számít. Ez a győzelem, amit ráadásul idegenben szereztünk, egy nagy löketet adott és úgy kellett volna teljesíteni az Újszentes elleni hazai meccsen is, de nem sikerült” – magyarázta a Székely Sportnak.
A Szatmárnémeti VSK-hoz a nyáron igazolt Magyari Szilárd eddig két találatot és egy asszisztott jegyzett a bajnokságban, emellett két gólt lőtt a kupában, ahol a play-off körben búcsúztak.
– fogalmazott.
Az együttesnél egyértelműen a bennmaradás a cél, Magyari szerint nem számít, hogy hányadik helyen végeznek, az a lényeg, hogy kerüljék el a kiesést.
Nagyjából kiegyenlített a küzdelem a tabella második felében. Nincs kiemelkedően gyenge csapat ebben az idényben, sehol sem biztos a három pont, bárki megverhet bárkit, ezért szép a másodosztályú foci” – közölte az erőviszonyokról.
A bajnoki szünet után „hat pontos mérkőzés” következik a Szatmárnémeti VSK számára a sereghajtó Câmpulung Muscel otthonában, ahol egy esetleges győzelemmel megkezdheti a felzárkózást.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 9 | 7 | 2 | 0 | 15-5 | 23 |
2 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 9 | 7 | 1 | 1 | 22-9 | 22 |
3 | Chindia Târgoviște Chindia | 9 | 6 | 2 | 1 | 20-5 | 20 |
4 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 9 | 6 | 1 | 2 | 20-8 | 19 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 9 | 5 | 3 | 1 | 10-6 | 18 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 9 | 5 | 2 | 2 | 15-12 | 17 |
7 | Concordia Chiajna Chiajna | 9 | 5 | 1 | 3 | 19-9 | 16 |
8 | Resicabányai CSM Resicabánya | 9 | 5 | 1 | 3 | 19-10 | 16 |
9 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 9 | 5 | 1 | 3 | 9-8 | 16 |
10 | CS Afumaţi Afumaţi | 9 | 4 | 2 | 3 | 11-8 | 14 |
11 | Jászvásári Poli Jászvásár | 9 | 4 | 2 | 3 | 10-8 | 14 |
12 | Metalul Buzău Metalul | 9 | 4 | 1 | 4 | 12-10 | 13 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 9 | 3 | 2 | 4 | 7-16 | 11 |
14 | CSM Slatina Slatina | 9 | 2 | 3 | 4 | 8-11 | 9 |
15 | Bákói FC Bákó | 9 | 2 | 3 | 4 | 10-14 | 9 |
16 | Újszentesi SK Újszentes | 9 | 2 | 1 | 6 | 14-19 | 7 |
17 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 9 | 1 | 4 | 4 | 6-12 | 7 |
18 | CS Tunari Tunari | 9 | 1 | 3 | 5 | 10-18 | 6 |
19 | Besztercei Gloria Beszterce | 9 | 1 | 3 | 5 | 7-17 | 6 |
20 | Sellenberki SK Sellenberk | 9 | 1 | 2 | 6 | 11-15 | 5 |
21 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 9 | 1 | 1 | 7 | 9-24 | 4 |
22 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 9 | 1 | 1 | 7 | 5-25 | 4 |
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!