Rövid volt a cserepadja a vendég FK Csíkszeredának a szombat délutáni mérkőzésen, Kollár Péter vezetőedző különböző okok miatt kilenc játékosát – Balog Boglárka kapust, illetve Albu Erikát, Antal Anitát, Feketevízi Tímeát, Mitri Ritát, Nagy Melindát, Orbán Arankát, Szabova Szófiát és Tóbik Melániát – kellett nélkülöznie, de az ott helyet foglaló Orbán Aranka és Balázs Csilla sem tudott pályára lépni.
Ennek ellenére az FK Csíkszereda uralta a találkozót az elejétől a végéig.
Az első félidőben a csíki támadások les vagy a szebeni kapus bravúrjai miatt nem fejeződtek be góllal. Az első játékrész ráadásában a hazai alakulat egy könnyen megítélt szabadrúgáshoz jutott a vendég kaputól mintegy 22 méterre, és ezt Raluca Dinescu mesterien a jobb felső sarokba tekerte (1–0).
Szünet után folytatódott a csíki mezőnyfölény, és az FK Csíkszereda a bekapott gólra öttel válaszolt.
Az 50. percben Magyarics Zoé egy kapu előtti kavarodásból lőtte közelről a hálóba a labdát (1–1), majd a kevéssel ezután Herczeg Andrea szögletrúgása a házigazdák kapujának hosszú sarkában kötött ki (1–2). A 67. percben a frissen beállt Anabelle Nombot harcolt ki büntetőt, amelyet Herczeg Andrea magabiztosan értékesített (1–3), majd tíz perccel később Magyarics jobb oldali beadását a jó ütemben érkező Ana Maria Vlădulescu közelről a kapuba lőtte (1–4). A ráadásra is maradt egy találat, a 92. percben Szőke Eszter mintegy 20 méterről védhetetlen löketet eresztett meg a hosszú sarokba (1–5).
Az FK Csíkszereda a következő fordulóban a szintén újonc Gyulafehérvári Unirea együttesét fogadja.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!