Hirdetés

A bajnokságok folytatását szorgalmazza az UEFA – reagáltak a belga szezontörlésre

Fotó: UEFA

2020. április 03., 16:15

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerint júliusban folytatódhatnak a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságok. A szervezet azt szeretné, ha nem törölnék, hanem mindenhol végigvinnék a szezont.

2020. április 03., 16:15

Az iránymutatásról szóló levelet csütörtökön küldte szét tagszövetségeinek az európai szövetség, amely ahhoz az alapelvhez igyekszik tartani magát, hogy a bajnoki sorrend mindenhol a pályán elért eredmények alapján alakuljon ki. A Nemzeti Sport információi szerint a levél pár órával azután született meg, hogy Belgiumban, a jelentősebb európai bajnokságok közül elsőként, végeredményt hirdettek az eddig lejátszott mérkőzések alapján.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Bizakodók vagyunk a tekintetben, hogy a labdarúgás újraindulhat a következő hónapokban – a hatósági intézkedések függvényében –, és úgy hisszük, hogy a bajnokságok befejezésére vonatkozó bármilyen döntés korai és nem jogos” – jelentette ki Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a szervezet közleményében.

A tervek arról szólnak, hogy a bajnokságok júliusban és augusztusban lebonyolíthatók, és az elképzelések között olyan is van, amely szerint az európai klubsorozatokat a bajnokságok zárultával fejeznék be.

A versenynaptár egységes menedzselése most annál is inkább fontos az UEFA szerint, mert az idény befejezésének összhangba kell kerülnie a következő szezon kezdetével.

A belga élvonalban csütörtökön egy fordulóval az alapszakasz vége és a rájátszás kezdete előtt hirdettek végeredményt. Ezzel kapcsolatban az UEFA tájékoztatása kitér arra, hogy a már bajnoknak kikiáltott FC Bruges ilyen módon elveszítheti a helyét a Bajnokok Ligájában és 30 millió eurós bevételtől eshet el, mert

az európai klubsorozatokban való részvételt a teljes bajnokságok végén a sporteredmények alapján határozzák meg, „a korai befejezés pedig felveti ezen feltétel teljesülésének a hiányát”.

Az UEFA fenntartja magának a jogot, hogy az érvényes szabályozás alapján maga állapítsa meg, mely csapatok vehetnek részt a sorozataiban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Már a második a Petrolul, az FC Argeș továbbra is élen

Két mérkőzést rendeztek pénteken a labdarúgó Szuperliga ötödik fordulójában. A Petrolul Ploiești idegenben győzte le az FC Voluntari-t, míg az FC Argeș döntetlent játszott a Farullal, így továbbra is vezeti a bajnokságot.

Újra Marius Șumudică a Kolozsvári CFR vezetőedzője

A Kolozsvári CFR pénteken hivatalosan bejelentette, hogy Marius Șumudică veszi át a csapat irányítását Antonio Folha menesztése után. A 55 éves szakember második alkalommal ül le a kolozsvári együttes kispadjára.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Valentin Suciu szerint sok mindenről dönthet a székely fociderbi (videó)

Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember. Valentin Suciu ezúttal a csapatok helyzetéről, formájáról, valamint a két klub utánpótlás-neveléséről beszélt.

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!