Valentin Suciu több mint négy év közös küzdelem után állt fel az FK kispadjáról. A szakvezető 2018 januárjában érkezett a csíkszeredai klubhoz, kezdetben az U17-es csapatot edzette, majd ugyanazon év nyarától, már a felnőtt együttest irányította.
Vezetésével az FK Csíkszereda története legnagyobb sikereit érte el felnőtt szinten, a 2018-as Románia Kupában a Dinamo elleni emlékezetes győzelemmel, majd a második ligába való feljutással, tavaly pedig a felsőházi rájátszásban elért ötödik hellyel.
Az idei bajnokság borzasztóan kezdődött, sorozatban öt vereséggel, de ezt követően a gárda a legjobb tíz közé küzdötte fel magát és az alapszakasz végén közel álltunk ahhoz, hogy ismét b jussunk a felsőházi rájátszásba. Szombaton, hajszállal ugyan, de lemaradtunk a playoff-ról és a hetedik helyről várjuk a folytatást, de ezúttal Vali nélkül – olvasható az FK Csíkszereda honlapján.
A távozó edző úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy nem sikerült bejutni a felsőházba, és sajnálja a szurkolókat is, mert nagyon bíztak bennük, itt voltak, buzdítottak, ami tőlük tellett mindent megtettek. Kár, hogy csak most tudtak jönni a meccsekre, mert hosszú időszakon keresztül meg volt vonva az, hogy a csapat mellett lehessenek és ez sokszor a csapatra is kihatott. Emiatt furcsa is volt nekünk, hogy ismét nézők előtt játszunk, hogy szurkolótáborunk is van, sőt nagyon szép szurkolótábor.
– fogalmazott Valentin Suciu
Arra a kérdésre, hogy milyen szájízzel távozik Csíkszeredából, azt mondta, mivel nem sikerült a felsőházba jutni, savanyú. De, az eltöltött négy év mondhatom, hogy nagyon szép volt, jóval-rosszal egyaránt. Sokkal több a pozitívum, mint a negatívum, mert olyan embereket találtam itt, akikkel tudtam dolgozni, egyezni. Nem biztos ugyan, hogy mindig egy hullámhosszon voltunk, de ez a családban is rendszerint így van. Mondhatom, hogy tényleg egy családot találtam itt”.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!