A bajnoki rajtot megelőzően a Sepsi OSK már túl van egy hivatalos mérkőzésen, amelyet meg is nyert, múlt hétvégén 1–0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Konstancai Farult a Ploiești-en rendezett Szuperkupában, és ezzel elhódította a klub negyedik trófeáját.
Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője a Rapid elleni kiszállást felvezető sajtótájékoztatón elmondta, fontos volt, hogy sikerrel vették a Szuperkupa-mérkőzést, de sokat nem ünnepeltek, mert másnap már edzést tartottak.
– fogalmazott Ciobotariu.
A szakvezető szerint fontos vizsga vár rájuk Bukarestben, de nagyon szeretnének pozitív eredményt elérni, ideális lenne a három pont megszerzése. Az ellenfélről megjegyezte, hogy a Rapid minőségi és nagy tapasztalattal rendelkező játékosokból áll, akik közül néhányan belföldön és külföldön, illetve a román válogatottban is bizonyítottak, ebben a szezonban pedig nagy célokat tűztek ki, a bajnokság megnyeréséért küzdenek.
A sors fintora, hogy a Sepsi OSK éppen előző edzője, a csapattal két Román Kupát és egy Szuperkupát nyert Cristiano Bergodi ellen kezdi a bajnokságot, aki az előző idény lejártával távozott a klubtól.
Az olasz mestert múlt hétvégén nevezték ki a Rapid új vezetőedzőjének, ahol Adrian Mutut váltja a kispadon, aki megegyezett az azeri Neftci Baku együttesével. Ennek kapcsán Liviu Ciobotariu közölte, hogy Cristiano Bergodi ugyan nagyon jól ismeri a hazai bajnokságot és a sepsiszentgyörgyi csapat játékosait, ez biztos előnyt jelent, de mivel csak néhány napja érkezett a fővárosiakhoz és kevés ideje volt együtt edzeni velük, akár hátrány is lehet számára.
A Sepsi OSK-nál rögtön egy trófea megnyerésével bemutatkozott szakember nagyon kiegyensúlyozott bajnokságra számít. Mint mondta, minden csapat erősödött, az előző szezon első hat helyezettje mellett azok a csapatok, amelyek nem szerepeltek a felsőházban, nagyon jó igazolásokat hajtottak végre.
Ciobotariu rámutatott, személyes célja, hogy minél több pontot gyűjtsenek, a csapaté pedig az, hogy ezáltal bejussanak a felsőházi rájátszásba, ahol majd minél fennebb akarnak végezni a ranglistán, de lépésről lépésre kell haladniuk, mert nagyon sok és nehéz összecsapás vár rájuk.
Az 52 éves szakvezető megköszönte a csapat szurkolóinak, hogy szép számban és végig buzdították őket Ploiești-en a Szuperkupa-mérkőzésen, ez nagyon nagy segítséget jelentett, és azt üzente, hogy bízzanak a csapatban és a klubban, mert minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a szezon során jó eredményeket érjenek el és örömöt okozzanak nekik.
A Bukaresti Rapid–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK találkozó a Szuperliga nyitófordulójában pénteken 21 óra 30 perctől Sebastian Colțescu játékvezető sípjelére kezdődik a Giulești Stadionban, a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport csatornák élőben közvetítik.
| 2023. 07. 14. 18:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Aradi UTA UTA | 1-1 |
| 2023. 07. 14. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 0-0 |
| 2023. 07. 15. 18:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Konstancai Farul Farul | 0-1 |
| 2023. 07. 15. 21:30 | Kolozsvári CFR CFR | Jászvásári Poli Jászvásár | 2-0 |
| 2023. 07. 16. 18:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-1 |
| 2023. 07. 16. 21:30 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | FCSB FCSB | 1-3 |
| 2023. 07. 17. 18:30 | FC Voluntari Voluntari | FC Botoșani Botoșani | 2-1 |
| 2023. 07. 17. 21:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | 0-2 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!