Hirdetés

Rangadót nyert a Baróti VSC, leszakította a Bardoci Prímát

A BVSC–Bardoci Príma párharc egyik hőse Szabó Zsolt volt, aki hatalmas szabadrúgás gólt lőtt
Fotó: Tókos Csaba

2022. május 31., 13:44

Hétvégén három mérkőzést lejátszottak a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójából, a Baróti VSC–Bardoci Príma párharcon igazi parázs hangulat uralkodott. Villantak a sárga és piros lapok, esett két gól is, a végén pedig a BVSC örülhetett.

2022. május 31., 13:44

Vasárnap délután csapott össze Baróton a házigazda VSC és a Bardoci Príma, a megmérettetés előtt mindössze egy pont választotta el őket a tabellán, ahol az első és második helyet foglalták el. A mintegy 500 néző előtt zajló találkozón már az első pillanattól kezdve tapintani lehetett a feszültséget, de mindkét csapat nagy kedvvel játszott.

Hirdetés

Az első félidőben több lehetőséget kidolgoztak a felek, azonban a barótiak jártak a legközelebb a gólhoz, amikor egymás után kétszer is a keresztlécet találták el. A fordulást követően veszélyeztettek a bardociak is, egy távoli lövéssel tették próbára az ellenlábas kapusát. Az 50. percben megtört a jég, Lázár Attila találatával a hazaiak megszerezték a vezetést.

Szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítés a vendégek részéről, ehelyett Szabó Zsolt egy óriási szabadrúgás góllal duplázta meg a BVSC előnyét.

Még ekkor sem adták fel a bardociak, becsülettel küzdöttek, de a kapu előtt nem tudtak kellően pontosak lenni. A hajrában a játékvezető Dobai Henriket és Lázár Jánost is kiállította a vendégek csapatából, így még nehezebb helyzetbe kerültek, végül az eredmény nem változott.

•  Fotó: Tókos Csaba Galéria

Fotó: Tókos Csaba

Az erdővidéki rangadót 2–0-ra nyerte a BVSC, amely így már 4 ponttal vezet a Bardoci Príma előtt, amely eggyel kevesebb meccset játszott.

A következő fordulóban a barótiak pihennek, az utolsó játéknapon a Gelencei SE otthonában lépnek pályára, ahol győzelem esetén bajnokok lesznek.

Labdarúgás, 4. Liga, Kovászna megye, 7. forduló:

BVSC–Bardoci Príma 2–0,
Perkői SE–Kovásznai SE 3–2,
Uzon–Csernáton 1–5,
Gelencei SE–Szitabodza június 1-jén kerül megrendezésre, 18 órától.
•  Fotó: Tókos Csaba Galéria

Fotó: Tókos Csaba

A bajnokság állása:
1. BVSC 19 pont,
2. Bardoci Príma 15,
3. Perkői SE 12,
4. Szitabodza 9,
5. Csernáton 8,
6. Rétyi ISKE 6,
7. Kovásznai SE 6,
8. Gelencei SE 4,
9. Uzon 0.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Befogadtak két együttest, rajtra kész a Maros megyei focibajnokság

Akárcsak az előző idényben, az új kiírásban is tizennégy klub alkotja a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának mezőnyét. Két gárda utólag rendezte a helyzetét, így indulhat a bajnokságban, amely szeptember 12-én rajtol.

Sem a bajnok, sem az ezüstérmes nem tudott nyerni a Hargita megyei focibajnokság nyitófordulójában

Elkezdődött az új kiírás a Hargita megyei 4. Ligában. Három mérkőzést játszottak le, sem a Csíkszentsimon, sem az Agyagfalva nem gyűjtötte be a maximális pontszámot az első játéknapon.

Kisorsolták a Hargita megyei 4. Liga menetrendjét, elkészítették a kupapárosításokat

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület ezen a héten elkészítette a 4. Liga új idényének menetrendjét, valamint a körzeti bajnokságokban szereplő csapatok Román Kupa-párosításait. Mindkét kiírás augusztus utolsó hétvégéjén rajtol.

Még nem teljes a mezőny a Maros megyei 4. Ligában

Lejárt a benevezési határidő a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. Jelen állás szerint tizennégy csapat indulna, de két klub helyzete még kérdéses. A bajnokság szeptember 12-én rajtol.

Új vezetőt választottak a Kovászna megyei futballegyesület élére

Donciu Ștefan személyében új elnöke van a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesületnek, amelynek tisztújító közgyűlését szombaton délelőtt tartották Kovásznán. Az új sportvezetőt egyhangú szavazással választották meg.

Ősszel új elnököt választ a Hargita megyei futballközösség

A bajnoki rendszerről, az új idény menetrendjéről, sikeres pályázatairól, a játékvezető-képzésről és az októberi tisztújításról számolt be a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület vezetősége az új szezon előtti sajtótájékoztatón.

Két csapattal kevesebbel és új lebonyolítással rajtol majd a Hargita megyei focibajnokság

Az előző szezonhoz képest két együttes nem vállalta az indulást a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. A 4. Liga küzdelmei augusztus végén kezdődnek, idén új lebonyolítással zajlik majd a pontvadászat.

Érkezik a digitális meccsjelentés Hargita megyébe is, de még rengeteg feladat vár a klubokra

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) egyre nagyobb hangsúlyt fektet a digitalizációra, a Football Connect rendszer pedig hamarosan a Hargita megyei bajnokságokban is megjelenhet, azonban még rengeteg adminisztratív feladat vár a klubokra.

Új edzővel, átalakuló kerettel kezdi a szezont a Gyergyói VSK

Egy hete kezdte el a felkészülést a 2026–2027-es idényre a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata, amely már szerdán pályára lép a Román Kupában. Az együttest tapasztalt edző, korábban több élvonalbeli klubnál is dolgozó Paul Ceușan irányítja.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!