Az 5-ös csoport 12. fordulójában esedékes mérkőzést pénteken 15 órakor kellett volna megrendezni, de a játékvezetők és a megfigyelők a találkozó 24 órás elhalasztása mellett döntöttek, mivel a hazaiak nem tudták letakarítani a pályát a hótól.
Mivel az azóta eltelt egy napban továbbra is keveset takarítottak, a pálya egy részét még mindig hó borítja, ezért a játékvezetők és a megfigyelők úgy döntöttek, hogy ezúttal sem rendezik meg a mérkőzést.
„Három kilométerrel arrébb az Ifjúsági stadionban játszanak, a SR Brassó és a CSO Plopeni. Ott le tudták takarítani, zöld a pálya. A Kids Tâmpa vezetősége nem mondhatja azt, hogy lehetetlen lett volna a pálya letakarítása. Szombaton biztosan nem lesz meccs,
– mondta László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!