László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere elmondta, hogy a héten Brassóban heves havazások voltak, több mint harminc centis hó áll a pályán.
„A játéktér közel fele sincs lepucolva, óriási a hó rajta. Mindenki itt van, de a játékvezetők és a csapatok sem öltöztek át, hogy bemelegítsenek. Pénteken biztosan nem lesz meccs, annak ellenére, hogy a szabályzat szerint a hivatalos kezdési időponttól egy órát még lehet várni, hogy elkezdődhessen a találkozó.
– nyilatkozta László Zsolt.
Frissítés
A két együttes 16 óráig várt, amikor a mérkőzés megfigyelője, Ovidiu Tâlvan és a játékvezetői csapat (Andreea Ene, Petruța Iugulescu és Daniela Constantinescu) a mérkőzés egy nappal való elhalasztása mellett döntött. A szombati megrendezés is veszélybe került, mivel a pálya fele továbbra is hó alatt fekszik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!