Hirdetés

SZFC: látványos és gólerős játék a Bákói Aerostar ellen

Nem érződött az osztálykülönbség a két csapat között
Fotó: Pinti Attila

2021. január 30., 13:58

A Székelyudvarhelyi FC első győzelmét aratta a felkészülési időszakban, szombaton délben Csíkszeredában 5–2-re verte a 2. ligás Bákói Aerostar együttesét.

2021. január 30., 13:58

Habár a másodosztályos ellenfél korán vezetéshez jutott az SZFC ellen, az udvarhelyi csapat uralta a játékot, több veszélyes támadást vezetett, és a szünet előtt Szőcs és Barta góljaival fordított.

Hirdetés

A térfélcserét követően Florin Stângă, az SZFC vezetőedzője sorcserét hajtott végre, a csapat pedig tovább növelte előnyét, az FK Csíkszeredától érkezett János Norbert mesterhármast ért el. Az udvarhelyi csapatnál próbajátékon vett részt a holland Angel Kovani, aki előbb gólpasszt adott, majd összehozott egy büntetőt az ellenfélnek, amiből szépített az Aerostar.

Az SZFC színvonalas mérkőzésen győzte le az egy osztállyal fennebb játszó ellenfelét.

A mérkőzést követően László Zsolt csapatmenedzser osztott meg pár információt a Székelyudvarhelyi FC-ről. „Partene Denis úgy döntött, hogy abbahagyja a focit, jelentkezik a csendőriskolába, így sok sikert kívánunk neki. János Norbert úgy volt, hogy kölcsönbe jön hozzánk, ám végül szerződést bontott az FK-val, és a nyárig aláírt hozzánk, a mi játékosunk. A holland Angel szélen tud inkább érvényesülni, nekünk pedig középre van szükségünk alternatívára. És ha külföldi játékost hozunk, az nagyon jó kell legyen. A csapat nagyjából megvan a tavaszi szezonra” – összegzett.

János Norbert mesterhármast ért el •  Fotó: Pinti Attila Galéria

János Norbert mesterhármast ért el
Fotó: Pinti Attila

Szerdán 11 órakor a Barcarozsnyói Olimpic Cetatéval, szombaton pedig az FK Csíkszereda U19-es együttesével játszik felkészülési meccset az SZFC. Majd Szászrégennel és a Kézdivásárhelyi SE-vel is megmérkőzik az udvarhelyi csapat.

Ez volt az SZFC negyedik mérkőzése a felkészülési időszakban, korábban a Petrolul Ploiești-tel (1–3), a Sellenberki Viitorullal (2–2) és a Bukaresti Rapiddal (1–4) játszott.

Felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–Bákói Aerostar 5–2 (2–1),
gólszerzők Szőcs (36.), Barta (44.), János (47., 53., 75.).
SZFC: Moroz – Marucza, Mitra, Berkeczi, Simó – Szfárli, Țepeș, Bálint, Barta – Szőcs, Hodgyai.
A második félidőben: Bordás – Rácz, Stoian, Mitra, Negotei – Vékás, Sütő, Csala, Angel – Turcu, János.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Az utolsó pillanatban csúszott ki a győzelem az SZFC kezéből

Két alkalommal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az egy ponttal a Székelyudvarhelyi FC-nek, amely hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Jászvásári USV CSM együttesével, a vendégek a hosszabbítás negyedik percében lőtték a második gólt.

Kézdivásárhelyi bravúros fordítás idegenben, a listavezető vitte el a pontokat Szentgyörgyről

Hátrányból fordítva harcolt ki értékes idegenbeli győzelmet a Kézdivásárhelyi SE, míg az egy félidőt emberhátrányban játsszó Sepsi OSK másodcsapata hazai pályán nem bírt az éllovas Brassói Coronával a labdarúgó 3. Liga pénteki, 9. játéknapján.

Edzőváltás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A nyári szünetben érkezett, már felállt a kispadról a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapatának edzője. A 3. ligás klub vezetősége ideglenes trénert nevezett ki.

Az OSK II. nyert, Kovászna négygólos vereségbe szaladt bele

Idegenben szerzett értékes három pontot a Sepsi OSK másodcsapata, amely a CSO Teleajenul ellen ért el sima győzelmet, míg a Kovásznai Kárpátok hazai pályán hajtott fejet Breazával szemben a harmadosztályos labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.

Csak a szépítésre futotta, elmaradt a gyergyói pontszerzés idegenben

A Gyergyószentmiklósi VSK 4–1-es vereséget szenvedett a CSM Adjud 1946 otthonában a labdarúgó 3. Liga nyolcadik fordulójában. A hazaiak már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a gyergyóiaknak pedig csak a szépítésre futotta.

Imponáló hazai győzelmével már a negyedik helyen a Kézdivásárhelyi SE

Magabiztos győzelemmel örvendeztette meg hazai közönségét a Kézdivásárhelyi SE, amely három góllal bizonyult jobbnak a Bákói Aerostarnál a labdarúgó 3. Liga 8. játéknapján.

Nem tört meg a hátránytól, elhozta a pontokat a Székelyudvarhelyi FC

Fordulatos mérkőzésen győzött idegenben a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga 8. fordulójában, szombaton délután hátrányból fordítva 4–2-re múlta felül a Viitorul Onești csapatát.

Öngól után elkerülte a vereséget a Gyergyószentmiklósi VSK

Döntetlennel ért véget a Gyergyószentmiklósi VSK és a FC Bákó II. szombati összecsapása. A mérkőzés első felében kiegyenlített játék zajlott, a fordulás után azonban felgyorsultak az események, a számos helyzetből 1-1 gól esett.

Tovább hajszolja első győzelmét a Kovásznai Kárpátok

A Kovásznai Kárpátok számára továbbra is hiányzik a kezdő löketet jelentő első siker, ami a győztes útra terelné a gyengélkedő csapatot. A zöld-fehérek két góllal maradtak alul a CSO Băicoi-jal szemben a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

A KSE behúzta az SZFC elleni székely rangadót, az OSK II. sorozatban harmadszor kapott ki

A Kézdivásárhelyi SE idegenben nyerte a Székelyudvarhelyi FC elleni székelyföldi rangadót, míg a Sepsi OSK II. zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a labdarúgó 3. Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!