Bátran kezdett a jó minőségű pályán rendezett találkozón az SZFC, ám a tapasztaltabb hazaiak szerezték meg a vezetést, a hatodik percben első szögletüket követően Ilie lőtt leverős gólt. A korai találat nem fogta vissza az SZFC-t, bátran játszott, ám támadásban sok hibát vétett, nem igazán forgott veszélyben a Rapid kapuja.
Annál inkább az udvarhelyi, Moroznak többször is nagyot kellett védenie. A játékrész második felében az udvarhelyi csapat előtt is adódott pár lehetőség, ám Turcu, majd Szfárli sem tudott gólt szerezni.
A szünetben sorcserét hajtott végre Florin Stângă, az SZFC edzője, és az 51. percben nagyon közel volt a csapat az egyenlítéshez: Szőcs szerzett labdát, indította Hodgyait, akinek lövését hatalmas bravúrral védte a Rapid kapusa. A Rapid gyorsan válaszolt, ezúttal Bordáson volt a sor, hogy hárítsa a próbálkozást. A folytatásban is bátran játszott az udvarhelyi csapat, egyenlő ellenfele volt a Rapidnak, előbb János Norbert, majd Hodgyai nagy ziccere maradt ki.
Utóbbi helyzetből a hazaiak profitáltak, gyors ellentámadás végén megduplázták előnyüket.
A hajrá kezdetén visszajött a játékba az SZFC, szabadrúgásból, nagyjából 25 méterről talált be János Norbert.
Sokáig nem volt szoros az állás, hiszen a Rapid megrázta magát, két perc múlva ismét betalált, majd kapufát lőtt, a 89. percben pedig Bălan beállította a 4–1-es végeredményt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!