Bátran, jól kezdte a péntek délutáni mérkőzést a házigazda, és a több mint kétszáz néző nagy örömére már a 7. percben előnybe került, Petra fejese a kapufáról pattant a hálóba. A vendégek viszont hamar egyenlítettek, első támadásuk végén Bucur futott el a bal szélen és a tizenhatosba érve a jobb alsó sarokba bombázott.
A gyors gólváltást követően visszaesett a játék ritmusa, hosszú percekig egyik kapu sem forgott veszélyben, majd a hazaiaktól Petra lövése ment mellé, túloldalt pedig Bodea nagy védése kellett, hogy ne vegye át a vezetést Plopeni. A hazaiak egyre idegesebbek lettek, többen is sárga lapot kaptak a játékvezetőtől.
Jól jött a szünet, Mihai Ianc vezetőedző rendet teremtett a fejekben, higgadtan, koncentráltan futott ki a pályára az SZFC. Ez pedig hamar megmutatkozott az eredményjelzőn, az 53. percben Pop hozta ziccerbe Petrát, aki lefordulva védőjéről a hálóba bombázott. A hátrányba került Plopeni-nek ki kellett támadni, védelmében hatalmas lyukak keletkeztek, ám az SZFC sokáig nem tudta ezt kihasználni, Pop két nagy ziccert is kihagyott, Botorok pedig jó helyzetből lőtt fölé.
A 75. percben dőlt el végleg a három pont sorsa, habár Berkeczi kapufát fejelt, a labda visszakerült az SZFC-hez, a támadás végén pedig Mateiciuc bombázott a hálóba. A maradék időben Plopeni mindent megtett a szépítés érdekében, de fizikailag nagyon elfáradtak, a kegyelemdöfést pedig a hosszabbítás második percében kapták meg, amikor Mateiciuc csapott le egy kipattanóra, majd a kapus és a kapufa között a hálóba bombázott.
4–1-re nyert az SZFC, és átvette a vezetést a bajnokságban.
„Ma van a születésnapom, de erről nem szóltam senkinek sem a csapatnak, így szép ajándékot kaptam a fiúktól, köszönöm szépen nekik. A játékot teljesen mi uraltuk, de rengeteg helyzetet elpuskáztunk, ezen továbbra is dolgoznunk kell. Most egy hét van a következő meccsig, jön a jól megérdemelt pihenő és hétfőtől ismét munkába állunk” – összegzett Mihai Ianc, az SZFC vezetőedzője.
Az udvarhelyiek legközelebb jövő szombaton játszanak, a Brassói SR Municipal vendégei lesznek.
| 2021. 10. 01. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | CSO Plopeni CSO Plopeni | |
| 2021. 10. 02. 13:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | |
| 2021. 10. 02. 15:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | |
| 2021. 10. 02. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Brassói SR Municipal Brassói SR | |
| 2021. 10. 02. 15:00 | FC Pucioasa Pucioasa | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 6 | 4 | 1 | 1 | 11-6 | 13 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 6 | 4 | 1 | 1 | 10-5 | 13 |
3 | FC Pucioasa Pucioasa | 6 | 3 | 2 | 1 | 15-7 | 11 |
4 | CS Blejoi CS Blejoi | 6 | 3 | 1 | 2 | 12-4 | 10 |
5 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6 | 2 | 2 | 2 | 8-8 | 8 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-8 | 7 |
7 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-12 | 7 |
8 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 6 | 1 | 3 | 2 | 5-9 | 6 |
9 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-13 | 5 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 6 | 0 | 2 | 4 | 4-13 | 2 |
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!