Hirdetés

Lazán gurított egy hármast Tatrangon az SZFC

Fotó: László Zsolt/SZFC

2023. szeptember 02., 19:30

Megszerezte második győzelmét a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, a 2. fordulóban, szombaton délután magabiztos focival 3–0-ra nyert a Tatrangi Ciucaș ellen.

2023. szeptember 02., 19:30

Feljavult a Székelyudvarhelyi FC játéka, míg az első fordulóban csupán nagy nehézségek árán tudta megverni a Kézdivásárhelyi SE-t, addig a második játéknapon könnyedén szerezte meg a pontokat.

A tatrangi csapat csak az első tíz–tizenöt percben tudta tartani az SZFC iramát, ezt követően csak a vendégek alakítottak ki helyzeteket, ezeket azonban rendre elpuskázták – volt egy meg nem adott találatuk is – egészen a 23. percig, amikor Boția egy szép tekeréssel megszerezte a vezetést (0–1). A gól megfogta a hazai csapatot, jöttek az újabb SZFC-lehetőségek, majd a 36. percben a második találat, Becze vette át a labdát és lőtt 10 méterről a hálóba (0–2).

Hirdetés

A szünet nem hozott változást, az SZFC uralta a játékot és alakította ki a helyzeteket, ám ezekből viszont csak egyet tudott kihasználni: a három pont sorsa elég hamar eldőlt, az 59. percben Simó forgatta meg a teljes hazai védelmet, majd tizenhat méterről hatalmas találatot szerzett. A harmadik udvarhelyi gólt követően érkeztek a cserék, már ritkán alakultak ki lehetőségek, az eredmény pedig nem változott többet.

Az SZFC megszerezte második győzelmét és csak rosszabb gólkülönbsége miatt nem vezeti a táblázatot. A következő fordulóban, pénteken a Brassói SR Municipalt fogadja.

A Kézdivásárhelyi SE újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Zernyesti Olimpictől kapott ki 4–0-ra.

Labdarúgó 3. Liga, 2. forduló
Tatrangi Ciucaș–Székelyudvarhelyi FC 0–3 (0–2)
gólszerzők Boția (23.), Becze (36.), Simó (59.)
SZFC: Vlasa – Aszalos, Kovács, Cîrstian, Tordai, Marucza, Boția (Lázár, a szünetben), Matei (Farkas, 86.), Simó (Antal, 62.), Sebestyén (Șerban, 75.), Becze (Gavîrliță, 62.).

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 2. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egy héttel később kezdődik az új szezon a romániai futballban

A Román Labdarúgó-szövetség módosította a 2026–2027-es idény rajtjának időpontját: a Szuperliga az eredetileg tervezettnél egy héttel később, július közepén kezdődik. Az új szezonban az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK képviseli Székelyföldet az élvonalban.

Tizenegyesdráma a KSE meccsén, az újdonsült bajnok négyet lőtt a Sepsi OSK II-nek

A papírformának megfelelően alakult a rájátszás utolsó fordulója a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában: az éllovas Cetatea simán győzött a Sepsi OSK II. ellen és ezzel feljutott, míg a KSE-nek sikerült ismét borsot törnie a Gura Humorului orra alá.

Demény Norbert: a folytonosság előrelépést hozhat az SZFC-nél

A Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője, Demény Norbert a keretösszeállítás nehézségeiről, a moldvai csoport sajátosságairól, az utazások terhéről is beszélt az idényértékelő interjúban. Szerinte Székelyudvarhelynek a másodosztályban lenne a helye.

Bukovinai szezonzáró: királycsinálók lesznek a háromszéki csapatok a 3. Ligában

A háromszéki csapatok döntenek az 1-es csoport egyenes ágú feljutójáról a 3. Liga utolsó fordulójában, a Sepsi OSK II. a listavezető Cetatea Suceava, míg a Kézdivásárhelyi SE a második helyen álló Șoimii Gura Humorului vendégeként zárja a pontvadászatot.

Ketten már feljutottak, sok mindenről dönt a 3. Liga felsőházának utolsó játéknapja

Mindössze egy forduló maradt hátra a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásából, azonban a négy csoportból eddig csak két csapat biztosította be matematikailag is a feljutását a másodosztályba. Az utolsó játéknap rengeteg izgalmat tartogat.

Két büntető döntött: döntetlent játszott utolsó hazai meccsén a Kézdivásárhelyi SE

Két tizenegyes döntött a pontosztozkodásról a Kézdivásárhelyi SE idénybeli utolsó hazai mérkőzésén, a céhes városiak a Știința Miroslavával játszottak döntetlent a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Kiesett, de maradna a 3. Ligában a Gyergyószentmiklósi VSK

Legyőzte a Székelyudvarhelyi FC-t a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga utolsó fordulójában, de nem tudta elkerülni a kiesést. Azon dolgozik a klubvezetés, hogy ősztől is ezen a szinten szerepeljen a csapat.

Ismerős arcok okozták a Sepsi OSK II. vesztét

Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi OSK másodcsapata az erősebb játékerőt képviselő Șoimii Gura Humorului ellen, a sepsiszentgyörgyiek egygólos vereséget szenvedtek hazai pályán a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásának utolsóelőtti fordulójában.

Zsinórban harmadszor veszített, komoly bajban a Gyergyói VSK

Egy fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Szombaton délután Vaslui-ban sem sikerült pontot szerezni.

Az utolsó pillanatokban úszott el a KSE győzelme, pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

A Kézdivásárhelyi SE emberhátrányban is közel állt ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozza a Viitorul Onești otthonából, ám a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak, így be kellett érnie a döntetlennel. A Sepsi OSK II. a Știința Miroslava ellen kapitulált.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!