Hirdetés

Kikapott Curițától, kiszorult az első négy közül az SZFC

A Bákó megyeiek visszavágtak az Udvarhelyen elszenvedett 2–1-es vereségért
Fotó: László Ildikó

2024. március 09., 17:18

Vereséggel kezdte a labdarúgó 3. Liga tavaszi szezonját a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután egy góllal kikapott a Viitorul Curițától és már nincs saját kezében a sorsa, ezzel a botlással elúszhat a felsőházi rájátszás.

2024. március 09., 17:18

Onești mellett, Filipești faluban rendezték a mérkőzést, amelyen két fiatal csapat találkozott. Lucian Nicolau vezetőedző

a Székelyudvarhelyi FC történetének egyik legfiatalabb kezdőjét küldte pályára, a fiúk átlagéletkora nagyjából 21,5 év volt.

Hirdetés

A hazaiak sem voltak sokkal idősebbek, 22,5 volt az átlagéletkor az oneștieknél.

A találkozó elején mindkét oldalon kimaradt egy-egy lehetőség, majd fél óra játékot követően centikre volt a vezetés megszerzésétől a vendég csapat, Simó vitte be a labdát a tizenhatosba, visszapasszolt Calónak, aki egy cselt követően lőtt, a kapus hatalmasat védett. A meccs során nem mindig volt a helyzet magaslatán az SZFC védelme, ez történt a 37. percben is, amikor egy centerezésnél nem figyeltek Nechitára, akinek volt ideje a labdát átvenni, majd Licșor hálójába lőni (1–0).

A szünetet követően bátrabban játszott az udvarhelyi csapat, viszont igazán veszélyes lehetőséget nem tudott kialakítani. A 62. percben pedig a hazaiak szinte megduplázták előnyüket, egy közeli próbálkozást Licșor a kapufára ütött, a kipattantót az egyik curițai játékos három méterről mellé lőtte. Mint utólag kiderült, ez volt a meccs utolsó nagy helyzete. Egy sokkal agresszívabb és ambiciózusabb ellenfél volt Curița, amely megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Nem ilyen tavaszi folytatásra számítottak Székelyudvarhelyen, hiszen ezzel a vereséggel kiszorult a csapat az első négy közül – megelőzte a Kézdivásárhelyi SE-t legyőző Brassói Kids, és már nincs saját kezében a sorsa. Pénteken hazai pályán javíthatnak a fiúk, 15 órakor a Barcarozsnyói Olimpic Cetate csapatát fogadják.

Labdarúgó 3. Liga, 16. forduló
Viitorul Curița–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (1–0)
gólszerző Nechita (37.)
SZFC: Licșor – Marucza, Bud, Milchiș, Opra, Bara (Hadnagy, 84.), Lázár (Györgyi, a szünetben), Calo, Simó, Antal, Șerban (Biró, 68.). Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Négyet vágott a Sepsi OSK II. Kovásznán, kikapott a Kézdi SE Jászvásáron

Vereséggel debütált a harmadosztályban a Kovásznai Kárpátok, az újonc fürdővárosiak hazai pályán négy góllal maradtak alul a Sepsi OSK másodcsapatával szemben a 3. Liga nyitókörének Kovászna megyei rangadóján. A KSE a hajrában veszített pontot.

Győzelemmel rajtolt az SZFC, elhozta a pontokat Gyergyóból

Győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a Székelyudvarhelyi FC, szombaton kora este a Hargita megyei rangadón 1–0-ra nyert a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában.

Székelyföldi rangadók és KSE-kiszállás, rajtra készen a 3. Liga

Augusztus utolsó hétvégéjén elrajtol a labdarúgó 3. Liga 2026–2027-es idénye, amelyben az öt székelyföldi együttesből négy rögtön farkasszemet néz egymással. A Kézdivásárhelyi SE eközben Jászvásáron kezdi meg szereplését.

Székelyföldi párharcokkal indul a harmadosztályú bajnokság

Elkészítették a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának menetrendjét, a csütörtök délutáni sorsolást követően kiderült, hogy a nyitófordulóban két székelyföldi párharcot is rendeznek.

Kedvezőbb helyzetben a háromszékiek: nem bánják a 3. Liga csoportbeosztását

Nem bánkódnak a 3. Liga csoportbeosztása miatt a Kovászna és a Sepsi OSK II. háza táján. Az újonc számára a rövidebb kiszállások jelenthetnek előnyt, míg a háromszékiek farmcsapatánál továbbra is a fiatal játékosok fejlesztése élvez elsőbbséget.

Hosszú kiszállások, szoros bajnokság – így fogadták csoportjukat a 3. Ligában a székelyföldi csapatvezetők

Nem mindenhol örültek a labdarúgó 3. Liga csoportbeosztásának, abban viszont egyetértenek a székelyföldi együttesek, hogy kiegyensúlyozott idény következhet. A Székely Sport az érintett klubokat kérdezte arról, hogyan vélekednek a mezőnyről.

Elkészült a 3. Liga csoportbeosztása, külön csoportba kerültek a Kovászna megyei együttesek

Alig két héttel a pontvadászat kezdete előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elkészítette a 3. Liga csoportbeosztását. A székelyföldi csapatokat az első két csoportba sorolták, meglepetésre idén először szétválasztották a Kovászna megyei együtteseket.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!