Nagyjából száz néző volt kíváncsi a péntek délutáni mérkőzésre a székelyudvarhelyi városi stadionban, amelyet a házigazda nagyszerűen kezdett,
az első percekben egymás után alakította ki a helyzeteket, a 4. percben a harmadik ziccert Boția ki is használta.
Úgy tűnt, hogy könnyedén tartja otthon a pontokat a házigazda, ám a vendégek első lehetőségüket rögtön értékesítették, egy visszafejelt labdát Padovei bólintott a kapuba a 9. percben.
Innentől teljesen kiegyensúlyozódott a mérkőzés, Curița rendre veszélyes támadásokat tudott felépíteni, két lehetőségük is adódott, de nem tudták bevenni a hazai kaput. Az SZFC-nél előbb Simó lőtt oldalhálót, majd Antal szabadrúgásból, 23 méterről a jobb felső mellé tekert.
A második játékrész elejét is megnyomta a házigazda, és az 53. percben Simót buktatták a curiţai tizenhatosban, a sértett pedig értékesítette a tizenegyest.
A gólt követően Lucian Nicolau, a hazaiak vezetőedzője rögtön kettőt is cserélt, a mezőnyben az elfáradt Boția helyett Tordai érkezett, míg a kapuban a fiatal Licșort a tapasztalt Vlasa váltotta – aki nem sokkal később egy nagy védést bemutatva tartotta meg csapata egygólos vezetését.
A hajrában csak a hazaiaknak voltak lehetőségeik, Sebestyén lövését blokkolták, Kovács fejese pedig kevéssel célt tévesztett, míg a vendégek, habár veszélyes támadásokat vezettek, helyzetet nem tudtak ezekből kialakítani, az SZFC védelme mindent tisztázott.
Két vereség és egy döntetlent követően nyert ismét a Székelyudvarhelyi FC a 3. Ligában, és ami a legfontosabb, három meccset követően ismét gólt szerzett, rögtön kettőt is.
Ezzel a sikerrel feljött a harmadik helyre a táblázaton és készülhet a következő játéknapra, amikor rangadó vár a fiúkra, a második Barcarozsnyó vendégei lesznek.
| 2023. 10. 06. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Viitorul Curița Viitorul Curița | 2-1 |
| 2023. 10. 07. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Zernyesti Olimpic Zernyest | 0-3 |
| 2023. 10. 07. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 1-3 |
| 2023. 10. 07. 15:00 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | 2-1 |
| 2023. 10. 07. 15:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | 7 | 6 | 0 | 1 | 16-5 | 18 |
2 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 7 | 5 | 0 | 2 | 19-11 | 15 |
3 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 7 | 4 | 1 | 2 | 19-9 | 13 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 7 | 4 | 1 | 2 | 16-9 | 13 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 7 | 4 | 1 | 2 | 11-5 | 13 |
6 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 7 | 3 | 2 | 2 | 9-7 | 11 |
7 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 7 | 2 | 1 | 4 | 6-12 | 7 |
8 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 7 | 2 | 0 | 5 | 12-16 | 6 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 7 | 2 | 0 | 5 | 5-12 | 6 |
10 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 7 | 0 | 0 | 7 | 2-29 | 0 |
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!