Péntek reggel Gazda Józsefet a soron következő, păulești-i kiszállás kapcsán kerestük meg, ám megkeresésünkre a tréner azt válaszolta, nem illetékes a témában, hiszen már nem ő a felnőtt csapat edzője. Arra kértük, meséljen a részletekről.
Ahogyan az edző látja
„A Brassói Tîmpa Kids elleni hétvégi mérkőzést követően (2–2-re végződött – szerk.) hétfőn megtartottam az edzést, és azt mondta a vezetőség, hogy valamit változtatni kell. Azt válaszoltam, én nem tudok változtatni, hozzátéve, két frontembernek – Bunduc Gabrielnek, aki Gajdó Tamástól a brassóiak elleni mérkőzés előtt elvette a csapatkapitányi karszalagot, és annak a játékosnak (nem kívánta megnevezni – szerk.), akivel ő (Bunduc – szerk.) kommunikál, mennie kell. Továbbá Bunduc hétfőn felhívott azzal, hogy adjam oda a mérkőzés videófelvételét, és mindezt számonkérő hangon tette.
Emellett Albu Norbertet 500 lejjel megbüntettem, mert hétfőn nem jött edzésre és azt a feltételt szabtam, hogy amíg azt nem fizeti ki, nem jöhet be az öltözőbe. Ő bocsánatot kért a csoportban, és másnap beszélgetésre hívott az elnök úr jelenlétében, hogy mondjon le, mert már nem bírja a stresszt. Akkor már tudtam... és beírtam a csoportba, én távozom, ha ez a két ember (Bunduc és a meg nem nevezett játékos – szerk.) nem távozik a csapatból” – nyilatkozta lapunknak.
Az elnökkel folytatott megbeszélés kapcsán így nyilatkozott. „Albu felmondott, bocsánatot kért, majd elment, és az elnök azt mondta, térjünk a lényegre. Elmondtam neki, már nem jó kedvvel megyek be az öltözőbe, hiszen egyenes ember vagyok és ilyen emberekkel (Bunduc és a meg nem nevezett focista – szerk.) nem tudok maradni.
– jegyezte meg.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, továbbra is a klub kötelékében marad, mint a 2008–2009-es korosztály és az U19-es futsalcsapat trénere.
Az ügyben Rancz Lajos klubelnököt is megkerestük, aki lapunknak így nyilatkozott. „Nem szeretnék részletekbe belemenni. Igen, hét év jó és eredményes együttműködés után közmegegyezéssel lemondott (Gazda József – szerk.) a nagy csapat felkészítéséről. A KSE helyzetét tekintve fontos volt a változtatás. Nem feltétlenül edzőváltásra gondoltam, de mindenképpen változtatni kellett, mert egyre kevesebb pont maradt a bennmaradásért folytatott küzdelemben. A csapat ma (péntek – szerk.) megy a păulești-i kiszállásra, reménykedünk, hogy ponttal, pontokkal térünk haza” – mondta a klubelnök, hangsúlyozva, részéről a témát lezártnak tekinti. A KSE padján a folytatásban Vasile Gherghe eddigi szakmai vezető ül.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!